Technikai támogatás

texem emeléstechnika

 

Tudjon meg többet termékeinkről, azok szerelhetőségéről,az alkalmazási területekről,
és az emelőeszközökre vonatkozó jogszabályi háttérről.

Tegye fel kérdéseit munkatársainknak, vagy olvassa el az emeléssel,
emelőeszközökkel kapcsolatos útmutatóinkat.

Az acélsodronykötél egy összetett gépelem, melynek elsődleges funkciója a húzóerők továbbítása.

Az acélsodrony kötelek "csupasz" vagy horganyzott, előírt szilárdságú acélhuzalokból - úgynevezett elemi szálakból (1) - sodrással készülnek.
Az  elemi szálakból előbb pászmákat (2), majd a pászmákból kötelet sodornak.

A pászma olyan huzalsodrat, amelyben a huzalok egy vagy több rétegben helyezkednek el, és jellemzően egy irányban sodrottak.
A sodronykötél középső részén található a kötélbetét (3), ami köré a pászmákat sodorják.

 

A sodronykötelek többféle szempont szerint osztályozhatók, pl. lehet a kötélbetét szerint, az elemi szálak és a sodratok száma,
az elemi szálak érintkezési módja, a sodrási mód és irány, illetve más jellemzők szerint is csoportosítani.
Mindezek azt mutatják, hogy az acélsodronykötelek igen sokfélék lehetnek, különböző tulajdonságokkal. 

Lényeges elv, hogy az adott felhasználási terület paraméterei, sajátosságai alapján kell az adott célnak legjobban megfelelő kötelet kiválasztani.
Fontos azonban az is, hogy az emelőgépek és más berendezések kötelei esetében egyértelműen az eredeti tervezői/gyártói előírásokat kell követni,
vagy az eredeti specifikációknak megfelelő paraméterű kötéllel helyettesíteni. Utóbbi jellemzően az az eset, amikor már nem áll rendelkezésre
az adott régi konstrukcióhoz az eredeti kötéltípus.

Az acélsodrony kötelek a Gépek Direktíva hatálya alá tartozó szerkezeti elemek és kialakításaikra, jellemzőikre, vizsgálataikra EN, ISO és más szabványok vonatkoznak.
A korábbi évtizedekben használt DIN szabvány szerinti azonosítás azonban továbbra is használatos támpont,
ugyanis az emelőgépek és gépi berendezések gépkönyvei, gyártói előírásai gyakran DIN szerint hivatkoznak az acélsodronykötelekre.

 

Acélsodronykötelek jelölési rendszere:

A jelöléseket szabványok határozzák meg, - azonban speciális kötelek esetében a gyártók saját megnevezéseiket vagy kódjaikat használják.
Standard esetben pl. egy WS 6×36 IWRC jelölés azt jelenti, hogy Warrington-Seale (WS) szerkezetű pászmákból áll a kötél,
6 db pászmát használtak, egy pászma 36 db elemi szálból áll és a kötélbetét (IWRC) önálló acélsodrony kötél.
Más jelek és azonosítók is használatosak, a sodrás, felületvédelem stb. vonatkozásában. 

 

Acélsodronykötelek sodrása:

A pászmák és az ezekből sodrott kötelek lehetnek jobbsodratúak (1) illetve balsodratúak. (2)
Ha a pászma sodrási iránya ellentétes a kötél sodrási irányával, keresztsodrású, (3)
ha a pászma sodrási iránya megegyezik a kötél sodrási irányával, akkor hosszsodrású a kötél. (4)

sodrási mód egyszer sodrott kétszer sodrott
keresztsodrású
kétszer sodrott
hosszsodrású
iránya jobb bal jobb bal jobb bal
jelölése RH LH RHOL LHOL RHLL LHLL
régi jelölése z s sZ zS zZ sS

 

 

Acélsodronykötelek betétei és jelölésük:

A betétnek fontos szerepe van többek között az acélsodronykötél alaktartása, hajlékonysága, szakítóereje szempontjából is.
A kiválasztás során figyelembe kell venni a betét anyagát is a felhasználási környezet függvényében. Pl.: hőhatásnak kitett környezetben
nem szabad szintetikus rostos betétes kötelet, míg egy folyami kotrónál nem szabad természetes rostos betétes kötelet választani. 

 

tétel vagy elem EN 12385-2 DIN 3051 MSZ 15820/1 ISO 3578
rostos betét FC FE Ao FE
természetes rostos betét NFC FEN - -
szintetikus rostos betét SFC FEC Ap, Ar FC
tömör műanyag betét SPC - - -
acél betét WC SE - -
huzal pászma betét WSC SEL Am IWS
önálló sodronykötél betét IWRC SES At IWR
önálló sodronykötél betét alakított pászmákkal IWRC(K) - - -
önálló sodronykötél betét műanyaggal EPIWRC - - -
alakított huzal pászmás betét KWSC - - -

 

A huzalok és ezáltal a kötél felülete lehet:

  • bevonat nélküli, „csupasz” - jelölése: U
  • horganyzott felületű - jelölése: A; AB; B vagy C

A horganybevonat jellemzői szabványban (EN 10244-2) meghatározottak.
Speciális körülmények közötti használat esetén a kötél megrendelése előtt a horganyzás “mértékét” egyeztetni kell.

 

Az acélsodronykötél lehet:

  • száraz,
  • kent (zsíros).

A kenés lehet:

  • külső kenés,
  • belső kenés, vagy
  • külső-belső kenés

A kenés mértéke és  jellemzői a gyártói specifikációk szerintiek.
A kötelek kenésére használható anyagok körét a kötélgyártók katalógusai tartalmazzák.

 

Fogalmak

Minimális szakítóerő  „F min vagy BF min - Az a terhelés, amelynél az előírások szerint végzett szakítóvizsgálat során mért tényleges szakítóerő nem lehet kisebb, [kN]. Kötél kiválasztásnál, szilárdsági számításoknál ez a figyelembe veendő érték!!

Számított szakítóerő - „Fe min - Számítással meghatározott érték, amely azonban nem vesz figyelembe egyes „veszteségi” tényezőket.

Tényleges szakítóerő - „Fm  -  Az acélsodronykötél mért szakítószilárdsága az előírások szerint végzett vizsgálaton.

Töltési tényező - „f” - Az acélsodronykötél elemi szálai névleges fémes keresztmetszetének összege és a kötél névleges átmérőjéből meghatározott keresztmetszet hányadosa.

Névleges fémes keresztmetszeti tényező (C)  -  A töltési tényezőből számítással meghatározható érték, mely a töltési tényező  „Pí/4”-szerese

 

Acélsodronykötelek szilárdsági osztálya:

Az elemi szálak alapanyagának szakítószilárdságára utal [N/mm].
Az európai rendszerben jellemezően a következő szilárdsági osztályok járatosak: 

1570 - korrózióálló kötelek; egyes felvonókötelek ill. pászmák
1770 - standard és speciális kötelek
1960 - standard és speciális kötelek
2160 - speciális kötelek
Felvonókötelek esetében járatos a vegyes szilárdságú kötél, pl: 1370/1770

Az amerikai kötéljelölési rendszerben betűkódokat használnak, melyek részben megfeleltethetők az európai osztályozásnak.

 

Jellemző acélsodronykötél típusok:

Az acélsodronykötelek pászma- és sodratszerkezete meghatározó a tulajdonságok és alkalmazhatósági területeik szempontjából.
Alapvetően megkülönböztetünk standard és speciális sodronyköteleket.
A standard kötelek a hagyományosnak tekinthető, évtizedek során kialakult gyakorlat alapján gyártott kötelek.
A speciális kötelek egyes alkalmazási területek követelményeit figyelembe véve, a hagyományos szerkezetek átalakított és továbbfejlesztett változatai. 

Gyakori, „ alapvető” pászmaszerkezetek:

 

Egyszer sodrott szerkezetek: 

1x7; 1x19; 1x37 - spirálkötelek, bowdenek, pászmák

Az elemi szálak egy vagy több rétegben, egy középső huzal köré sodorva helyezkednek el.
Elsősorban tartókötélként, feszítőkötélként, dekorációs célokhoz vagy bowdenként használatosak.
Hajlékonysága a kétszer sodrott szerkezetekhez képest „rossz”, huzaltörésre, szakadásra érzékenyebb szerkezetek, viszont kopásállók.
A húzó igénybevételt kitűnően, a hajlító igénybevételt “rosszul” viselik, azonban tömörek, a maradó és rugalmas nyúlásuk kis mértékű.

 

Kétszersodrott szerkezetek: 

Az egyszer megsodrott pászmákat a betét köré sodorva állítják elő. A leggyakrabban használt kötélszerkezetek melyek függesztékekhez,
emelési, tartási, vezérlési, vonó és vontatási feladatokhoz alkalmazhatók.
Rugalmasak, hajlékonyak, a huzalszakadásra kevésbé érzékenyek mint az egyszer sodrott kötelek.
Alkalmaznak jobb és balsodratú köteleket, kereszt illetve hosszsodrásúakat. 

Az elemi szálak kapcsolata szerint vannak pontérintkezésű, vonalérintkezésű és vegyes érintkezésű szerkezetek is.

Pontérintkezésű kötelek, pl. T6x7; T6x19; T6x37 (1)

Vonalérintkezési kötelek, pl. Seale: S6x19; Warrington: W8x21; Filler: F6x25 (2)

Kombinált vonalérintkezésű kötelek, pl. Warrington-Seale WS6x36

 

Háromszor sodrott szerkezetek:

Kétszer sodrott kötelek “betét” köré sodrásával különlegesen „lágy”, hajlékony kötél állítható elő. Ezt kábelsodrású kötélnek is nevezik.
Speciális esete a kábelsodrású körkötél, a „Grommet”, melyet nagy tömegű és érzékeny felületű terhek emelésénél alkalmaznak, pl. turbina forgórészek esetében.

 

Több pászmarétegű kötelek:

Pászmaspirális, pl. 18x7; 35x7, stb. Jellemzően forgásszegény vagy forgásmentes kötelek.

 

A kötél átmérőjének helyes mérése:

Ügyelni kell arra, hogy megfelelő mérőeszközzel, az ábrán látható módon és a kötelet több helyen mérve történjen az átmérő megállapítása.

 

Sodronykötelek csévélése:

Az acélsodronykötél csévék illetve a kötéldobok ki- vagy lebontása során tilos csavarodást, hurkot vinni a kötélbe.
A helytelen és szakszerűtlen kötél áttekercselés kötélkárosodást okozhat. Ennek következtében káros feszültségek alakulhatnak ki,
melyek balesetet is okozhatnak a használat során.


  A helytelen tekercselés, - minden egyes rosszul levett menete vagy befelé, - vagy kifelé csavarja a kötelet, mely így akár a használat előtt tönkremehet!

 

 

Kötelek átcsévélése során mindig ügyelni kell a feszesség megtartására és a helyes csévélési irányra.
A dobok tengelyei párhuzamosak legyenek, közbenső iránytörések nélkül fusson a kötél.
Kellő távolságot kell tartani a kötélmenetek szabályos sorolásához.
A feszesség megtartásához a lecsévélendő dobot “fékezni “ kell a kötéldob peremén vagy a tengelyén.

Különböző csévélési irányok lehetségesek, ellenőrizni kell, hogy az adott kötéldobra jobb vagy balsodratú kötél való.
A mellékelt ábrákon szereplő kézjelek segítenek a beazonosításban. Jobbsodratú kötél esetén a jobb kéz jelei, balsodratú kötél esetén
a bal kéz jelei az irányadóak.

Jelmagyarázat: 

mutatóujj jelzése: melyik irányból fut a kötél a dobra
hüvelykujj jelzése: melyik dobperem felől kezdődik  a felcsévélés a dobra

A lecsévélendő dobról felülről lefutó kötelet az átcsévélő dobra felülre kell vezetni illetve ha a kötél alulról fut le a dobról, akkor alulra kell átcsévélni.
Ezek be nem tartása az átcsévélés során feszültségeket vihet be a kötélbe, ami akár a használati élettartam lecsökkenéséhez is vezethet.

Sodronykötél hajlíthatóság - hajlékonyság/kopásállóság:

Azonos átmérőjű  kötelek annál hajlékonyabbak, minél több elemi szálból állnak, ekkor viszont kopásállóságuk kisebb, mint a kevesebb elemi szálból álló, kevésbé hajlékony köteleké. (1)

Az acélsodrony kötelek élettartamát jelentősen befolyásolja a hajlító igénybevétel, - ez pedig összefügg a kötéldob vagy a kötélkorong és a kötél átmérőjének viszonyával (2) - ezért figyelembe kell venni a szabvány és a gyártóművi ajánlásokat a dobok, korongok és a kötélvezetés megtervezésénél (DIN/EN/ISO). 

Egyes kötélgyártói ajánlások 18 és 34 között javasolják az átmérőviszonyt (D/d), funkció és kötélszerkezet függvényében.

Azoknál a kötélvezetéseknél, ahol egyirányú a kötél hajlítása, nagyobb élettartamúak az acélsodronykötelek mint a többirányban hajlított vezetési rendszereknél.

A (3) ábrán B és C helyen a hajlítás iránya azonos, az A helyen előzőekkel ellentétes.

Kötélkorongok hornyai:

A kötélkorong horonyprofilja és méretei is jelentősen befolyásolják a kötél élettartamát. Ezek a paraméterek szabványban rögzítettek.
A profil belső rádiuszának általánosan ajánlott értéke: r = 0,53 x d, azonban ettől eltérő gyártói ajánlások is vannak.

Kopott kötélkorong felszabályozása esetén a vele párhuzamosan futó másik korongot is ugyanarra a méretre és profilra kell javítani.
A cserekötél felszerelése, üzembe helyezése előtt ellenőrizni kell, hogy a kötél megfelelő méretű, szerkezetű és sodratú-e és megfelelően illeszkedik-e a korongok és a dob hornyaihoz. 

 

Kötelek forgása/elfordulása, forgószem alkalmazása:

A sodratszerkezet kialakításából adódóan axiális irányú terhelés hatására a kötélben nyomaték ébred, amely elforduláshoz vezet.
Ez a tény egyes alkalmazásoknál nem lényeges, azonban más esetekben kerülendő.
Több pászmarétegű kötelek esetén korlátozható az elfordulás mértéke vagy elérhető a forgásmentesnek tekinthető állapot. 

 

A forgásmentes kötelek olyan kötelek, amelyeket úgy terveztek meg, hogy kompenzálódjon a terhelés hatására a kötélrétegekben keletkező nyomaték és “minimálisra” csökkenjen a forgási hajlam. 

Általában legalább két (esetenként több) pászmaréteget alkalmaznak, amelyek egy mag/betét körül helyezkednek el. 
Ezeknél a konstrukcióknál a külső pászmaréteg az alsó réteghez képest ellentétes sodrási irányú. 
A forgásmentes, “forgásszegény” és nem forgásmentes kötelek besorolására vonatkozó jellemzőket részben szabvány
(EN 12385-3; ISO 21669) részben gyártói előírások határozzák meg. 
 
 
 
Az elfordulás mértéke több tényező függvénye, közelítő számítása egyes kötélszerkezeteknél lehetséges.
Forgószem használhatóságára vonatkozóan a kötélgyártók előírásai a mérvadóak, ezeket jellemzően a szakkatalógusaik tartalmazzák. 
Vannak olyan kötelek, amelyek egyes beépítési esetekben forgószemmel, más esetekben forgószem nélkül használhatók. 
Ezek vonatkozásában a berendezés tervezője, a kötélgyártó ajánlásai szerint és/vagy illetékes személy előírása szerint kell eljárni. 
Általános esetben nem forgásmentes kötelek esetében nem megengedett a forgószem használata a kötélvégen, mivel a kötél meghibásodásához vezethet a beépítése.
 

Sodronykötelek nyúlása:

(BRIDON nyomán)
 
1. fázis: kezdeti nyúlási szakasz, jellemzően maradó nyúlás
2. fázis: rugalmas nyúlás
3. fázis: üzemi körülményekből adódó folyamatosan keletkező nyúlás (termikus nyúlás és összehúzódás, forgás, kopás és korrózió)
 
Spirálkötelek, bowdenek, egyszer sodrott szerkezetek nyúlása kisebb mértékű, mint a kétszersodrott kötélszerkezeteké.
 
A nyúlás mértéke több tényező - pl. terhelés mértéke, terhelés jellege, rugalmassági modulus, fémes keresztmetszet,  
gyártási jellemzők, stb. -  függvénye, közelítő számítása lehetséges. 
Kétszersodrott   kötelek  esetén  tájékoztató  értékként  figyelembe vehető,  hogy  20%  BFmin  esetén  
a  maradó  és  rugalmas  nyúlás összege  kb.: 0,5÷1%
 

Sodronykötelek kezelése, karbantartása:

 
A kötelek darabolása, vágása előtt a megfelelően szoros bandázsolásról gondoskodni kell. (1)
Mindig ügyelni kell arra, hogy a kötélvég ne sodródhasson ki vagy szét, a pászmák ne lazulhassanak meg.
 
 
Forgásmentes és többrétegű kötelek esetén különösen fontos a kötélvégek kellően szoros és megfelelő szilárdságú lezárása, pl. izzításos vágással képzett zárt kötélvég.
Az átcsévélt kötél azonosítóit és jellemzőit fel kell tüntetni az új tárolóeszközön.
Az acélsodronykötelek emelő és más gépre történő felszerelése során mindig be kell tartani a gyártói előírásokat.
 
A köteleket védeni kell a mechanikai sérülésektől és a szennyeződésektől.
A kötelet nem szabad szennyezett  padozaton, betonon, más felületeken húzni, vontatni, mivel a kötél szennyeződéseket vehet fel, megkophat a bevonata, ledörzsölődhet a kenése, külső szálai sérüléseket is szenvedhetnek.
Kent kötelek különösen hajlamosak a szennyeződések felvételére, amelyek később sérüléseket okozhatnak.
 
Emelés, targoncás szállítás során a tekercset vagy kötéldobot olyan módon szabad megfogni, mozgatni, hogy a kötél semmiféle sérülést, deformációt ne szenvedhessen.
Sodronykötelek karbantartása, tisztítása és kenése
A „száraz” vagy nem kent kötelek kivételével az acélsodrony kötelek a gyártás során kenést kapnak a korrózió elleni védelem és a kopásállóság érdekében. Ez a kenés csökkenti a súrlódást a kötél elemei illetve a drótkötél és a tárcsa vagy a dob között.
A kötél élettartama jelentősen megnőhet. 
 
Megjegyzendő azonban, hogy ez a gyárilag alkalmazott kenés csak korlátozott ideig tart, rendszeresen ellenőrizni és újrakenni kell.
Fontos, hogy a kenést rendszeres időközönként és ne csak az első károsodás észlelését követően végezzék.
A kenési ciklus természetesen mindig a működési körülményektől (használati idő, külső körülmények, stb..) is függ és különös hangsúlyt kell fektetni a hajlítási zónák területére. A kötél utánkenési ciklusa célszerűen összehangolható a vizsgálati és ellenőrzési időközökkel is. 
Az újrakenés módszerei:
- ecsettel, spray-vel vagy kesztyűvel
- kötélkorong(ok) kerülete közelében csepegtető kenéssel
- kenőtartályon átvezetve
- magas nyomású kenőkészülékkel (ez biztosítja legjobban, hogy a kenőanyag a drótkötél pászmái közé behatoljon). 
 
 
A rendszeres kötélkenés mellett a köteleket időnként kívülről is tisztítani kell. 
Ez különösen igaz azokra a drótkötelekre, amelyeket agresszív, nedves, poros környezetben használnak. 
A hatékony tisztítás viszonylag nehézkes megfelelő segédeszközök nélkül. 
A kötelet nem károsító forgó kefével és sűrített levegővel ellátott eszközök használhatók.
Vegyi anyagok esetében kizárólag olyanok alkalmazhatók, amelyek a kötelet és betétjét sem károsítják. 
A magas nyomású kenőkészülékben egy tisztító, lehúzó kefe is be van építve.

 

Vissza a tetejére

A megfelelő acélsodronykötél kiválasztása, megrendelése során meg kell határozni a következőket:

A beépítendő/cserélendő kötél eredeti specifikációja, tervezői/gépkönyvi előírása, vagy a következők:

  • átmérő [mm]
  • hossz [m] (vagy [mm])
  • kötél szerkezete
  • betét: rostos/acél/tömör műanyag/pászma/kötél
  • szilárdsági osztály : 1570/1770/1960/2160
  • sodrás : jobbos/balos – kereszt/hossz 
  • kenés : száraz/kent - belső/külső/külső és belső kenés
  • alkalmazási cél, feladat
  • üzemi/felhasználási/beépítési körülmények
  • korábban használt, megfelelően működő kötél jellemzői

 

Standard kötelek jellemző felhasználási területei

  1x7 1x19 6x7 6x19 F 6x25 WS 6x36 6x37 18x7 35x7 S 6x19
kikötők        
halászat    
ipar
építőipar          
emelés              
erdészet          
vasút            
bányászat      

A táblázat felsorolása nem teljeskörű.
Amennyiben a kötelek kiválasztásával, műszaki alkalmasságával kapcsolatban kérdése van, forduljon szakembereinkhez!

Részletek itt: Acélsodronykötelek általános és speciális területekre

Vissza a tetejére

 

Egyágú függeszték típusok

Többágú függeszték típusok

 

Acélsodrony függesztékek teherbírása (t) - WLL

A függesztékág függőlegessel bezárt szöge ’β’ befolyásolja az ágban ébredő erő nagyságát, ezért a teherkötözéshez szükséges függeszték kiválasztásánál ezt mindig figyelembe kell venni.

A függesztékek általános esetben rostos betétes, WS6x36 szerkezetű horganyzott sodronykötélből készülnek.
A kötélvégek rögzítése alumínium préshüvellyel történik.

Az alábbi táblázat szerint a függesztékek terhelhetősége 1770 N/mm ²  szilárdsági osztályú kötél felhasználásával értendő.

A szerelvény nélküli függesztékeknél ( pl. A-típus ) feltételezve, hogy az emelési pont átmérője minimum kétszerese a függesztő kötél névleges átmérőjének.

kötél 
Ø
mm

1 ágú függesztékek

rostos betét / acélbetét
t
2 ágú függesztékek
0º - 45
°
rostos betét / acélbetét
t
2 ágú függesztékek
45º - 60
°
rostos betét / acélbetét
t
3 és 4 ágú függesztékek
0º - 45
°
rostos betét / acélbetét
t
3 és 4 ágú függesztékek
45º - 60
°
rostos betét / acélbetét
t

végtelenített függesztékek

rostos betét / acélbetét
t

8 0,7 / 0,75 0,95 / 1,05 0,7 / 0,75 1,5 / 1,575 1,05 / 1,1 1,1 / 1,2
10 1,05 / 1,15 1,5 / 1,6 1,05 / 1,15 2,25 / 2,4 1,6 / 1,7 1,7 / 1,85
12 1,55 / 1,7 2,12 / 2,3 1,55 / 1,7 3,3 / 3,55 2,3 / 2,5 2,5 / 2,7
14 2,12 / 2,25 3 / 3,15 2,12 / 2,25 4,35 / 4,8 3,15 / 3,4 3,3 / 3,7
16 2,7 / 3 3,85 / 4,2 2,7 / 3 5,65 / 6,3 4,2 / 4,5 4,35 / 4,8
18 3,4 / 3,7 4,8 / 5,2 3,4 / 3,7 7,2 / 7,8 5,2 / 5,65 5,65 / 6
20 4,35 / 4,6 6 / 6,5 4,35 / 4,6 9 / 9,8 6,5 / 6,9 6,9 / 7,35
22 5,2 / 5,65 7,2 / 7,8 5,2 / 5,65 11 / 11,8 7,8 / 8,4 8,4 / 9
24 6,3 / 6,7 8,8 / 9,4 6,3 / 6,7 13,5 / 14 9,4 / 10 10 / 10,6
26 7,2 / 7,8 10 / 11 7,2 / 7,8 15 / 16,5 11 / 11,8 11,5 / 12,5
28 8,4 / 9 11,8 / 12,5 8,4 / 9 18 / 19 12,5 / 13,5 13,5 / 14,5
32 11 / 11,8 15 / 16,5 11 / 11,8 23,5 / 25 16,5 / 17,5 18 / 19
36 14 / 15 19 / 21 14 / 15 29 / 31,5 21 / 22,5 22,5 / 23,5
40 17 / 18,5 23,5 / 26 17 / 18,5 36 / 39 26 / 28 28 / 30

(A fonott függesztékek terhelhetősége 10%-al alacsonyabb)

A préselt kötélfülek kialakítása és a kötélvégek lezárása alapesetben alumínium, igény esetén sárgaréz vagy rozsdamentes hüvellyel történik.
Alumínium hüvelyeknél lehetőség van kúpos préshüvellyel történő kötélfülek kialakítására is.


 

Terhelhetőség csökkenése a hőmérséklet függvényében

Kötélvég kialakítása:
visszafordított hurok
Terhelhetőség a függeszték terhelhetőségének %-ában
Hőmérséklet ºC
-40 - +100 +100 - +150 +150 - +200 +200 - +300 +300 - + 400 +400 felett
Préselt Sodronykötél rostos betéttel+
alumínium préshüvely
100% TILOS HASZNÁLNI!
Sodronykötél acélbetéttel+
alumínium préshüvely
100% TILOS HASZNÁLNI!
Fonott Sodronykötél rostos betéttel
kézi fonással
100% TILOS HASZNÁLNI!
Sodronykötél acélbetéttel
kézi fonással
100% 90% 75% 65% TILOS HASZNÁLNI!

A megadott hőmérséklet tartományokon kívül a függesztékek használata TILOS!


Fülhosszak és rendelhető minimális kötélhosszak

A kötél hossza fülekkel együtt, új és terheletlen állapotban értendő, és a beakasztási ponttól beakasztási pontig mérhető távolság,
(L) egy- és többágú, valamint szerelvényekkel ellátott függesztékek esetén is.

A szerelvényes acélsodrony-köteles függesztékek minimális hosszához hozzá kell adni a fenti megfelelő alaptípus méretéhez a szerelvény(ek) csatlakoztatási hosszát is.

Szerelvényeket mindig csak kötélszíves (PK) végbe lehet csatlakoztatni!
Amennyiben a függesztési távolság relatív pontos tartása szükséges, akkor vagy mindkét végén kovácsolt szerelvényt kell beépíteni,
vagy a legpontosabb megoldás az illesztett csappal csatlakoztatható 
nehéz kötélszívek beépítése a kötélvégbe.

 

Fülhosszak, és rendelhető minimális kötélhosszak

kötél
Ø
mm

névleges fülhossz
A típus

minimális kötélhosszak
(beakasztási pontok közötti távolság)
A-A típus
minimális kötélhosszak
(beakasztási pontok közötti távolság)
A-PK típus
minimális kötélhosszak
(beakasztási pontok közötti távolság)
PK-PK típus
8 150 540 455 370
10 150 595 520 445
12 200 755 640 530
14 250 910 760 605
16 250 970 825 680
18 300 1130 950 775
20 300 1190 1025 860
22 350 1350 1150 950
24 400 1505 1270 1040
26 400 1565 1340 1125
28 450 1720 1465 1215
32 500 1940 1675 1415
36 550 2155 1875 1590
40 600 2375 2070 1770
Vissza a tetejére

 

Fontos tudnivalók a sodronykötél függesztékek kezelésével és karbantartásával kapcsolatban

 

Az első használat előtt az alábbiakat feltétlenül meg kell vizsgálni:

  • az acélsodronykötél függeszték megegyezik-e a megrendelttel;
  • az acélsodronykötél függeszték gyártói bizonylata rendelkezésre áll-e;
  • az acélsodronykötél függesztéken szereplő azonosító és a teherbírásra vonatkozó adatok egyeznek-e a bizonylat adataival. 

Az első használat előtt az alábbiakat feltétlenül el kell végezni:

  • Az acélsodronykötél függeszték rendelkezésre álló adatait be kell jegyezni az emelőgépnaplóba vagy a függeszték nyilvántartásba, illetve ellenőrizni kell, hogy a függeszték adatai ezen dokumentumban szerepelnek-e.
  • a kezelőt vagy kezelőket megfelelő oktatásban kell részesíteni az acélsodronykötél függeszték használatával és karbantartásával kapcsolatban, és a fenti oktatást bizonyító írásos dokumentumot meg kell őrizni. 

Felülvizsgálatok: 
Minden használat előtt meg kell vizsgálni a függesztéket egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotáról:

  • azonosíthatóság (egyedi jel);
  • időszakos vizsgálat érvényessége;
  • károsodás illetve meghibásodás szempontjából.

Ha az acélsodrony kötél függesztéken az azonosító és a biztonságos használathoz szükséges más adatok nem találhatók,
vagy az adattábla tartalma nem, vagy nem egyértelműen olvasható, a függesztéket ki kell vonni a használatból!

Ha az időszakos vizsgálat érvényessége lejárt, a függesztéket ki kell vonni a használatból és elkülönítve kell tárolni az újabb vizsgálatig! 

Korlátozni kell a használhatóságot

  • magas vagy alacsony környezeti hőmérsékletű kedvezőtlen környezetben;
  • különösen veszélyes körülmények esetén (hasadó anyagok, olvasztott fém, erősen korrozív környezet, stb.);
  • savas vagy egyéb vegyileg veszélyes helyen. 
Kötélvég kialakítása:
visszafordított hurok
Terhelhetőség a függeszték terhelhetőségének %-ában
Hőmérséklet ºC
-40 - +100 +100 - +150 +150 - +200 +200 - +300 +300 - + 400 +400 felett
Préselt Sodronykötél rostos betéttel+
alumínium préshüvely
100% TILOS HASZNÁLNI!
Sodronykötél acélbetéttel+
alumínium préshüvely
100% TILOS HASZNÁLNI!
Fonott Sodronykötél rostos betéttel
kézi fonással
100% TILOS HASZNÁLNI!
Sodronykötél acélbetéttel
kézi fonással
100% 90% 75% 65% TILOS HASZNÁLNI!

 

Az acélsodronykötél függeszték használatát fel kell függeszteni és ki kell vonni a használatból, ha a következők állapíthatók meg:

  • Az alsó vagy felső csatlakozó szerelvények deformálódtak;
  • Bármely szerelvényen repedés, bevágás, hő okozta elszíneződés, elhajlás, deformáció keletkezett;
  • Elemi szál törések a külső pászmák felületén;
  • Elemi szál törések a kötélvég-befogásnál;
  • Elemi szálak csoportos törése;
  • Pászmaszakadás;
  • Kötélátmérő csökkenése (max. 10%-ig megengedett);
  • Rugalmasság csökkenése;
  • Külső és belső kopás, erős külső és belső korrózió;
  • Hullámosság, kikosarasodás;
  • Elemi szál hurokképződése;
  • Elemi szál, vagy pászma fellazulás;
  • A kötél helyi megvastagodása;
  • A kötél keresztmetszet-csökkenése;
  • A kötél laposodása;
  • Hurokforma képződése;
  • A kötél megtörése;
  • Hő, vagy elektromos hatás okozta sérülés tapasztalható;
  • A horog kinyílására utaló jel mutatkozik (a megengedett max. méretnövekedés 10% lehet), vagy a kötözőelem alakváltozása, repedése illetve kopása tapasztalható. 

 

Időszakos felülvizsgálat - teljes vizsgálat (a vizsgálatról naplót kell vezetni!) 

Legfeljebb 6 havonta illetékes, érvényes jogosultsággal rendelkező személynek teljes vizsgálatot kell tartania. Amennyiben a használat során tartósan a névleges terheléssel vannak igénybe véve, akkor legalább negyedévente kell a vizsgálatot elvégezni!

Legalább minden harmadik felülvizsgálat során statikus terheléspróbának kell alávetni, a névleges terhelés 1,25 -szörösével. 

 

Javítás, karbantartás 

A meghibásodott, vagy a használatból műszaki, vagy más, biztonságos használatot befolyásoló okból kivont acélsodronykötél függesztékek vizsgálatával és javításával kapcsolatban a gyártót vagy érvényes jogosultsággal rendelkező szakértőt ajánlott megkeresni, az üzemeltető ne kísérletezzen ezzel!

A karbantartás során rendszeresen meg kell tisztítani a függesztéket az esetlegesen rátapadt szennyeződésektől olyan módszerrel, amely a függeszték anyagát nem károsítja. TILOS savas vagy hevítéses módszereket alkalmazni, illetve más olyan módszert amely az esetleges felületi hibákat elfedheti, vagy a függesztéket károsíthatja. 

 

Kötözési szabályok 

A függesztéket a teherhez és az emelőgéphez kötözőelemekkel, pl. horoggal vagy végszemmel lehet csatlakoztatni, csavarodásmentesen.
Az emelési pont a horogöbölben legyen, soha ne a csúcson, vagy a horogtorokba beékelten.
A csatlakozó elem minden irányban szabadon mozoghasson a hajlító terhelés elkerülése érdekében. 

 

Terhelési szimmetriák 

Többágú függesztékek terhelhetőségei szimmetrikus vagy közel szimmetrikus terhelést figyelembe véve vannak meghatározva.
Ez azt jelenti, hogy a teher emelésekor törekedni kell a lehetőleg szimmetrikus terhelési viszonyok biztosítására. 

Vissza a tetejére

Kötélbilincsek kiválasztási és szerelési sorrendje:

1.  Névleges méret

A  táblázat alapján a kötél tényleges méretének ismeretében kell kiválasztani a megfelelő kötélszorító bilincset.

bilincs méret kötélméret (alkalmazhatóság) menet névleges
mérete
mm
alkalmazandó bilincsek
száma
db
hatlapú anyák
meghúzási nyomatéka
Nm
Ø mm  felett Ø mm-ig
5 3 5 M5 3 2
6,5 5 6,5 M6 3 3,5
8 6,5 8 M8 4 6
10 8 10 M8 4 9
14 10 13 M12 4 33
16 13 16 M14 4 49
19 16 19 M14 4 67,7
22 19 22 M16 4 107
26 22 26 M20 5 147
30 26 30 M20 5 212
34 30 34 M22 6 296
40 34 40 M24 6 363

2.  Bilincsek száma

     Az alkalmazandó bilincsek száma legalább a megadott táblázat szerinti legyen kötési helyenként.
     Speciális vagy különösen veszélyes alkalmazásoknál szilárdsági számítást kell végezni a megfelelő méretű és számú bilincs kiválasztáshoz.


     Az alkalmazandó szorítóbilincsek számának meghatározásánál a következőket is figyelembe kell venni: 

        - terhelés nagysága 
        - dinamikus igénybevétel mértéke 
        - felhasználási környezet.

3. Kötélszív használata

A kötélszorító bilincsek alkalmazása során a visszafordított kötélvégbe kötélszívet is be kell építeni.

4. Szerelési irány

A bilincset úgy kell a kötélre helyezni, hogy a meghúzandó hatlapú anyák a „hosszú” kötálág felőli oldalon legyenek.

5. Kötél alkalmassága

- Zsírozott vagy zsíros kötél esetén a kötésben résztvevő szakaszt és elemeket meg kell tisztítani szerelés  előtt a kenőanyagtól illetve az esetleges szennyeződésektől olyan módszerrel,
amely nem okoz kötélkárosodást.

- Műanyagbevonatos kötelek esetén a kötelet a kötésben résztvevő szakaszon le kell „csupaszolni” szerelés előtt és ebben az esetben
a letisztított kötélátmérőhöz kell kiválasztani a megfelelő bilincsméretet.

- A szabad vagy rövid kötélvéget úgy kell lezárni (pl. bandázsolással, izzításos vágással, stb.), hogy az ne bomolhasson szét.
- Forgásmentes, forgásszegény, alakított pászmás, speciális illetve Seale-szerkezetű kötelek esetén a forgalmazó szaktanácsát kell kérni a kötélszorító bilincsek alkalmazási feltételeiről.
- Spirálkötelekhez nem használható!

A kötélszorító bilincsek használatát korlátozni kell az alábbi esetekben:

Magas vagy alacsony környezeti hőmérsékletű kedvezőtlen környezetben: 

- a kötélszorító bilincs rendeltetésszerűen -20-tól +80 °C-ig használható, ennél alacsonyabb vagy magasabb hőmérsékletű alkalmazás esetén a gyártó írásos állásfoglalását kell kérni; a függesztéket érő legalacsonyabb illetve legmagasabb hőmérsékletet kell figyelembe venni.

Savas vagy egyéb vegyileg veszélyes helyen: 

- a kötélszorító bilincset nem szabad savba meríteni, vagy savas, savgőzös helyen használni, az adott alkalmazásra a gyártó adott környezetre vonatkozó állásfoglalását kell kérni.

Különösen veszélyes körülmények esetén:

- hasadó anyagok, olvasztott fém, erősen korrozív környezet, stb. a veszély mértékét illetékes személynek kell meghatározni és a lehetséges alkalmazás módját előírni.

Vissza a tetejére

Kötélfeszítők helyes alkalmazása:

A horgos feszítők terhelhetősége mindig kisebb, mint a szemes vagy a villás csatlakozásúaké.
Biztonsági tényezőjük - típustól és gyártótól függően - rendszerint 4 vagy 5.
A DIN 1480 szerinti feszítőcsavarzatok esetében - a szabvány előírásainak figyelembe vételével - a tervező határozza meg
a feszítőre vonatkozó terhelhetőségi értéket és feltételeket (a feszítőanya és a végek vonatkozásában is).

Állíthatóság, feszítés:

Az acélsodronyköteleket funkciójuk megfelelő betöltése érdekében rendszerint meg kell feszíteni. 

A szükséges előfeszítés mértékét a felhasználási terület, a tervezésnél figyelembe vett terhelési jellemzők, 
a kiválasztott csatlakoztatási megoldás figyelembe vételével kell meghatározni. 

A kötelek feszítéséből a fogadószerkezetre vagy a bekötési „pontokra” átadódó terheket mindig figyelembe kell venni 
a tervezésnél és a kivitelezésnél. 

Kötelet csak megfelelő szilárdságú és merevségű helyre lehet csatlakoztatni!

A feszítéshez rendszerint menetes megoldások alkalmazhatók.
Feszíteni lehet jobb/balmenetes feszítő csavarzattal, menetes feszítőelemmel vagy más egyedi menetes megoldással.
A kötelek nyúlása, az előfeszítés mértéke és az utólagos állíthatóság alapján kell kiválasztani a szükséges feszítő szerelvényt.
Viszonylag nagy bekötési távolságok esetén a megfelelő előfeszítés speciális helyszíni szerelési segédeszközökkel valósítható meg.

Feszítő csavarok elhelyezése:

A feszítő csavarzat (jobb/balmenetes) elhelyezhető a kötél:
- egyik bekötési végén (1)
- középen (2)
- mindkét végén (3)


Feszítőelemként alkalmazott szimpla menetes elemek csak a végeken alkalmazhatók.

Szabványok, előírások:

Szerelvényfüggően: DIN – EN – ASTM - gyártói specifikációk - iparági specifikációk – katonai, hajózási alkalmazási minősítések.

A hőmérséklet hatása a használhatóságra és a terhelhetőségre:

Az egyes típusok -40 ºC-ig alkalmazhatók WLL korlátozás nélkül, azonban jellemzően 0 ºC alatt korlátozott a megengedett terhelhetőség.
Magas hőmérséklet esetén is hasonló, mindig az alkalmazási körülménynek megfelelő szerelvényt kell kiválasztani,
kiválasztás előtt célszerűen a valós beszerezhetőségi feltételek egyeztetésével.

Bizonylatok szükségessége:

A kötélfeszítők beépítése során a következőket célszerű figyelembe venni.
Az acélsodronykötelek jellemzően az EN 10204 szerinti 3.1 bizonylattal kísértek.
Szerelvények esetében a bizonylatolás típus és gyártó függő. A bizonylat lehet EN 10204 szerinti 2.1, 2.2, 3.1, egyes esetekben „Test Certificat” vagy egyedi vizsgálat jegyzőkönyve.

Vissza a tetejére

Mindig a drótkötél átmérőjének megfelelő méretű szerelvényeket kell használni.

A szerelés során gondoskodni kell arról, hogy az ékre történő ráhajtáskor a kötél ne deformálódjon és ne nyíljon szét (pl. ideiglenes rögzítéssel).
Az acélsodronykötél terhelt ága a csapszeg középső tengelyéhez igazodjon. Soha ne terhelje oldalirányban az ékes kötélvégzárat, mert nem ilyen alkalmazáshoz készült.
Mindig győződjön meg a kötél és a szerelvény alkalmasságáról valamint a kötés megfelelő állapotáról! Nem megfelelő csatlakozás és szerelés esetén a kötél meg- vagy kicsúszhat.
A szerelvényes kötés terhelhetősége az acélsodronykötél és a szerelvény minimális szakítóterhelésének figyelembevételével határozható meg.

Soha ne használjon éket egy másik gyártótól, mivel azok mérete eltérhet az eredetitől!

Szerelési megoldások

Az I. módszer esetében (1) a kötélvéget visszahajtva szemet kell képezni és rögzíteni egy minősített kötélszorító bilinccsel (EN 13411-5),
majd a szemet lágy kötöződróttal rá kell erősíteni a teherhordó kötélághoz. Erre a kötél esetleges beakadásának elkerülése érdekében van szükség.
Az ábrákon látható ’A’ méret a kötélszorító bilincs és a ház legközelebbi része közötti távolságot mutatja.
A távolság az ék teljes hosszának 50-75% -a legyen.
Ha az ’A’ méret túl kicsi, a kötél deformálódhat.
Ha az A méret túl nagy, az ék kieshet a testből, ha esetlegesen a kötél fellazul.

Az II. módszer (2) esetében a kötélvéget egyenesen hagyva egy a kötélből vágott és szétbomlás ellen biztosított acélsodronykötél darabot kell rögzíteni
egy minősített kötélszorító bilinccsel (EN 13411-5) az előzőleg írt ’A’ távolság betartásával.

Vissza a tetejére

Alap kiviteli formák

 

 

Lánfüggesztékek megengedett teherbírása szilárdsági osztályok szerint (t) - WLL

 

 
lánc
Ø
1 ágú 2 ágú 3/4 ágú
0º - 45º 45º - 60º 0º - 45º 45º - 60º
mm
6 0,9 1,15 1,4 1,25 1,6 2 0,9 1,12 1,4 1,85 2,36 3 1,35 1,7 2,12
7 1,25 1,5 1,9 1,75 2,12 2,65 1,25 1,5 1,9 2,6 3,15 4 1,85 2,24 2,8
8 1,6 2 2,5 2,2 2,8 3,55 1,6 2 2,5 3,35 4,25 5,3 2,4 3 3,75
10 2,5 3,15 4 3,5 4,25 5,6 2,5 3,15 4 5,25 6,7 8 3,75 4,78 6
13 4,2 5,3 6,7 5,95 7,5 9,5 4,25 5,3 6,7 8,9 11,2 14 6,35 8 10
16 6,3 8 10 8,8 11,2 14 6,3 8 10 13,2 17 21,2 9,4 11,8 15
20 - 12,5 16 - 17 22,4 - 12,5 16 - 26,5 33,6 - 19 24
22 - 15 19 - 21,2 26,5 - 15 19 - 31,5 40 - 22,4 28
26 - 21,2 26,5 - 30 37,1 - 2,2 26,5 - 45 55,65 - 31,5 39,75
32 - 31,5 - - 45 - - 31,5 - - 67 - - 47,5 -

 

Terhelhetőség csökkenése a hőmérséklet függvényében

100% WLL 90% WLL 75% WLL

 

 

 

Terhelhetőség csökkenése a teher peremének rádiusza figyelembevételével

 

"d" = lánc névleges átmérője
100% WLL 70% WLL 50% WLL

Függesztékekről és komponenseikről részletek itt találhatók.

Vissza a tetejére

 

Fontos tudnivalók a rövidszemű teherlánc-függesztékek kezelésével és karbantartásával kapcsolatban

 

Az első használat előtt az alábbiakat feltétlenül meg kell vizsgálni:

  • a láncfüggeszték megegyezik-e a megrendelttel;
  • a láncfüggeszték gyártói bizonylata rendelkezésre áll-e;
  • a láncfüggesztéken szereplő azonosító és a teherbírásra vonatkozó adatok egyeznek-e a bizonylat adataival. 

 

Az első használat előtt az alábbiakat feltétlenül el kell végezni:

  • A láncfüggeszték rendelkezésre álló adatait be kell jegyezni az emelőgépnaplóba vagy a függeszték nyilvántartásba, illetve ellenőrizni kell,
    hogy a függeszték adatai ezen dokumentumban szerepelnek-e.
  • a kezelőt vagy kezelőket megfelelő oktatásban kell részesíteni a láncfüggeszték használatával és karbantartásával kapcsolatban,
    és a fenti oktatást bizonyító írásos dokumentumot meg kell őrizni. 

 

Felülvizsgálatok: 

Minden használat előtt meg kell vizsgálni a függesztéket egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotáról:

  • azonosíthatóság (egyedi jel);
  • időszakos vizsgálat érvényessége;
  • károsodás illetve meghibásodás szempontjából.

Ha a láncfüggesztéken az azonosító és a biztonságos használathoz szükséges más adatok nem találhatók, vagy az adattábla tartalma nem, vagy nem egyértelműen olvasható,
a függesztéket ki kell vonni a használatból!

Ha az időszakos vizsgálat érvényessége lejárt, a függesztéket ki kell vonni a használatból és elkülönítve kell tárolni az újabb vizsgálatig! 

 

Korlátozni kell a használhatóságot

  • magas vagy alacsony környezeti hőmérsékletű kedvezőtlen környezetben;
  • különösen veszélyes körülmények esetén (hasadó anyagok, olvasztott fém, erősen korrozív környezet, stb.);
  • savas vagy vegyileg veszélyes helyen a 8-as és 10-es osztályú láncos függesztékek használata nem ajánlott! 

 

A terhelhetőség korlátozása a hőmérséklet függvényében:

 

Hőmérséklet ºC Szorzó tényező
-40 - +200 1
+200 - +300 0,9
+300 - +400 0,75
+400 felett TILOS HASZNÁLNI!

 

A teherbírástáblázatok szerinti névleges terhelhetőséget az aktuális hőmérséklettartományt figyelembe vevő tényezővel kell szorozni
az adott helyen való megengedhető terhelhetőség meghatározásához . 

 

A teherlánc-függeszték használatát fel kell függeszteni és ki kell vonni a használatból, ha a következők állapíthatók meg:

  • erős külső és belső korróziós nyomok láthatók;
  • az elemek bármelyikén kopás tapasztalható;
  • az alsó vagy felső csatlakozó elemek deformálódtak;
  • a lánc megnyúlt (a láncszem hossza 5%-nál nagyobb nyúlást szenvedett, vagy a láncszem belső nyílása több mint 10%-kal tágult);
  • a láncfüggeszték bármely elemén alaktorzulás, elhajlás, törés, repedés, bevágás, lekopás, felverődés, rendellenes hézag, elektromos hatás okozta nyom, hegesztési hatás, hő okozta elszíneződés vagy más – biztonságos használatot befolyásoló – eltérés keletkezett.
  • lánc esetén a legkopottabb keresztmetszet legkisebb méretének és a rá merőlegesen mérhető távolságnak a számtani átlaga nagyobb kell legyen a lánc névleges átmérőjének 90%-ánál;
  • a szemes horog kopása vagy kihajlása esetén  -  a szájnyílás megengedett méretnövekedése +10%;
  • a szerelvények meg nem engedett alakváltozása illetve kopása tapasztalható.

 

Időszakos felülvizsgálat - teljes vizsgálat (a vizsgálatról naplót kell vezetni!) 

Legfeljebb 6 havonta illetékes, érvényes jogosultsággal rendelkező személynek teljes vizsgálatot kell tartania. Amennyiben a használat során tartósan a névleges terheléssel vannak igénybe véve, akkor legalább negyedévente kell a vizsgálatot elvégezni!

Legalább minden harmadik felülvizsgálat során statikus terheléspróbának kell alávetni, a névleges terhelés 1,25 -szörösével. 

 

Javítás, karbantartás 

A meghibásodott, vagy a használatból műszaki, vagy más, biztonságos használatot befolyásoló okból kivont láncfüggesztékek vizsgálatával és javításával kapcsolatban a gyártót vagy érvényes jogosultsággal rendelkező szakértőt ajánlott megkeresni, az üzemeltető ne kísérletezzen ezzel!

A hibás szerelt részegységet az eredetivel azonos paraméterű, műbizonylattal rendelkező újra kell cserélni.

Javítás esetén el kell végezni az időszakos vizsgálatot is.

A szerelt láncfüggesztéknek illetve bármely elemének hegesztéssel történő javítása tilos!

A karbantartás során rendszeresen meg kell tisztítani a függesztéket az esetlegesen rátapadt szennyeződésektől olyan módszerrel, amely a függeszték anyagát nem károsítja. TILOS savas vagy hevítéses módszereket alkalmazni, illetve más olyan módszert amely az esetleges felületi hibákat elfedheti, vagy a függesztéket károsíthatja.

Tisztítást követően a láncot korrózióvédelem, és a kopás csökkentése érdekében olajozni kell! 

 

Kötözési módok 

A nagyszilárdságú teherláncos függesztéket az emelőberendezés horgára vagy közvetlenül lehet ráakasztani vagy megfelelő méretű és teherbírású közbenső szerelvények segítségével. A teherhez csatlakozás is hasonló módon történhet. Horgos csatlakoztatás esetén a beakasztási pont úgy helyezkedjen el, hogy a horogöbölben legyen, ne a horog csúcsán. Ügyelni kell arra, hogy a teher csatlakozó elem minden irányban szabadon mozoghasson a hajlító terhelés elkerülése érdekében.

Közvetlen (direkt) kötözés: a függesztékág(ak) közvetlenül 1-1 emelési ponthoz kapcsolódik (kapcsolódnak)

Hurkolt kötözés („alácsapó”) kötözés: a teherláncos függeszték nem a teher kialakított függesztési pontjához csatlakozik, hanem át van alatta fűzve. A láncvég szerelvény(ek) közvetlenül az emelőberendezés horgához vagy az azon elhelyezkedő szerelvényhez kapcsolódnak.

Szorító kötözés: a függesztékággal vagy ágakkal az emelendő a terhet körbeveszik úgy, hogy az vissza van hurkolva az emelőágra vagy a kötélvég szerelvény van visszaakasztva rá. A terhelhetőség ebben az esetben a névleges terhelhetőséghez képest 20%-kal csökken. Ennél a kötözési módnál különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a teher éles vagy annak tekinthető sarkai a károsíthatják a függesztéket (vagy akár a teher is sérülhet ), ezért szükség szerint gondoskodni kell a megfelelő élvédelemről. Többágú felkötés esetén is kerülni kell a függesztékágak becsavarodását, a teher emelés közbeni elbillenését és elfordulását, illetve ügyelni kell a kötözés irányára is.

Kombinált és egyedi kötözések: pl. előzőek kombinációja. 

 

Terhelési szimmetriák 

Többágú függesztés esetén akkor beszélhetünk a terhelési szimmetriáról, ha a függesztékágak terhelése azonos mértékű. A függesztékek táblázati névleges terhelhetősége szimmetrikus vagy közel szimmetrikus terhelést figyelembe véve vannak meghatározva. Szimmetrikusnak értelmezünk egy terhelést többágú felkötés esetén, ha az alábbi feltételek együttesen biztosítottak:

  • a függesztékágak függőlegessel áganként azonos szöget zárnak be, ez a bezárt szöge nagyobb mint 15º illetve a függőlegessel bezárt szögek közötti eltérés 15º-on belül van;
  • az emelendő teher nagysága a névleges függeszték terhelhetőségének 80%-ánál kisebb;
  • a függesztékágak vetületei a vízszintes síkban szimmetrikusan helyezkednek el vagy a vízszintes szögek közötti eltérés 15º-on belül van (3 és 4 ágú függesztés esetében).

A terhelés aszimmetrikusnak nevezhető, ha a felsorolt feltételek nem biztosítottak. A terhelési aszimmetriából adódó eltérő függesztékág terhelések illetve a teherre átadódó terhelések nagyságát célszerűen illetékes és / vagy szakértő személlyel kell meghatároztatni. Aszimmetrikus terhelés esetén lehetőség van arra is, hogy a többágú függesztéket legfeljebb terhelhetőségének 50%-át figyelembe véve alkalmazzák, azonban ez nem jelenti azt, hogy ezzel a biztonságos felkötés és emelés más feltételeit ne kelljen batartani és teljesíteni!

 

Más biztonsági szempontok

(A biztonságos emelés feltételrendszerét az Emelőgép Biztonsági Szabályzat meghatározza, az alábbi felsorolás nem teljeskörű.) 

 

Terhelhetőség csökkenése a teher peremének rádiusza figyelembevételével

"d" = lánc névleges átmérője
100% WLL 70% WLL 50% WLL

Az emelt teher éles pereménél közbetétet, élvédőt, vagy más hasonló funkciójú eszközt kell alkalmazni.

A teherfelvevő eszközt csak az emelendő tárgy megfelelő teherbírású részeire szabad csatlakoztatni.

Egy horogba csak annyi kötélhurkot, gyűjtőkarikát, emelőszemet, stb. szabad beakasztani, hogy azok a horog öblébe jól beleférjenek és a horog tengelyvonalától mért 45-45 fokon belül helyezkedjenek el.

A kezeket és más testrészeket távol kell tartani a függesztéktől azért, hogy elkerülhető legyen a laza függeszték megfeszüléséből előadódható sérülés. Ha emelésre kész, a terhet a laza kötél megfeszüléséig kell emelni. Kissé megemelve a terhet, ellenőrizni kell, hogy biztonságosan helyezkedik-e el és felveszi-e a kívánt pozíciót. Ez különösen fontos a hurkolt vagy más laza kötözések esetén, ahol a súrlódás tartja meg a terhet. 

A terhet emelés és lehelyezés közben kézzel megfogni és vezetni, ha indokolt, csak az alább felsoroltak betartásával szabad:

- A tehertől nyújtott kartávolságnyira úgy kell elhelyezkedni, hogy a mozgást semmi ne akadályozza;

- A terhet olyan pontján kell megfogni, hogy a kéz ne sérülhessen meg;

- A terhet vállmagasságig szabad vezetni;

- Indokolt esetben külön vezetőkötelet kell használni a nem kívánt teherelmozdulások kiküszöbölésére.

A függesztéken ideiglenes kötés vagy a függesztőág rövidítése nem megengedett.

Rúdszerű, hosszú elemeket emelőgerenda közbeiktatásával kell emelni.

A függesztékek hosszát, az emelési pontokat úgy kell megválasztani, hogy a függesztékágak egymással bezárt szöge a 120o-ot ne haladja meg.   

 

Többágú függeszték használata nem minden ágon 

Elfordulhat olyan emelés, ahol a többágú teherláncos függesztéknek nem használják minden ágát, ekkor a használaton kívüli ágakat a végszembe vissza kell akasztani és az alábbi táblázat szerinti tényezővel kell a terhelhetőséget meghatározni: 

  2 ágú 3 vagy 4 ágú
A működő függesztékágak száma 1 2 1
A terhelhetőséget csökkentő (szorzó) tényező 0,5 0,66 0,33

 

A teherlánc-függesztékek tárolása 

Nem szabad a földön tárolni, lehetőleg az erre a célra kialakított száraz helyen, függesztve kell tartani.

Gondoskodni kell arról, hogy a tárolás közben ne érje semmiféle rongálódás és károsodás (vegyi, hő, mechanikai).

Ha a függeszték a daruhorgon marad, biztosítani kell hogy ne lengjen szabadon illetve a többágúak ne akadjanak össze, a függesztéket olyan magasságban és helyen kell tartani, hogy ne legyen veszélyforrás vagy kockázati tényező.

Vissza a tetejére

 

Hevederek hosszának meghatározása

A névleges hossz mindig az emelőheveder terheletlen állapotában mért hossza. A terhelt emelőheveder hossza a maradó és rugalmas deformációkból adódóan változhat.

Műanyagszálas hevederek - a minimális hossz figyelembe vételével -  igény szerinti hosszúságban gyárthatók.
A fülek mérete a szabvány előírásai alapján nem változtathatók.

A heveder hosszát az emelni kívánt teher méretei és a kötözési mód alapján célszerű meghatározni

 

 

Egyenes ágon /vagy ’függőlegesen egy ágon’ vagy angolul: vertical hitch - a kötözőelemek közvetlenül 1-1 csatlakozási ponthoz kapcsolódnak.

Szorítókötözés / vagy angolul: choker hitch - a függesztékágak a terhen keresztül vagy a terhen körbe vannak vezetve és a kötözőelem a kötélbe vissza van akasztva vagy befűzve. A terhelhetőség a névleges 80%-a.

Hurkolt kötözés / vagy ’alácsapott’ vagy angolul: basket hitch: a függeszték a terhen keresztül vagy a teher alatt van vezetve, de a kötözőelemek közvetlenül a végszemhez vagy az emelőgép horgához csatlakoznak.

 


 

Körkötelek hosszának meghatározása

A névleges hossz mindig az emelőkötél terheletlen állapotában mért hossza. A terhelt emelőheveder hossza a maradó és rugalmas deformációkból adódóan változhat.

Műanyagszálas körkötelek - a minimális hossz figyelembe vételével -  igény szerinti hosszúságban gyárthatók.
A körkötél teljes hossza a kerület fele.

A körkötél hosszát az emelni kívánt teher méretei és a kötözési mód alapján célszerű meghatározni

 

 

Egyenes ágon /vagy ’függőlegesen egy ágon’ vagy angolul: vertical hitch - a kötözőelemek közvetlenül 1-1 csatlakozási ponthoz kapcsolódnak.

Szorítókötözés / vagy angolul: choker hitch - a függesztékágak a terhen keresztül vagy a terhen körbe vannak vezetve és a kötözőelem a kötélbe vissza van akasztva vagy befűzve. A terhelhetőség a névleges 80%-a.

Hurkolt kötözés / vagy ’alácsapott’ vagy angolul: basket hitch: a függeszték a terhen keresztül vagy a teher alatt van vezetve, de a kötözőelemek közvetlenül a végszemhez vagy az emelőgép horgához csatlakoznak.

 


 

Szerelvényezett műanyagszálas függesztékek hosszának meghatározása

 

 

 

A poliészterszálas függesztékek rendelése esetén 
(a sodronykötél- és láncfüggesztékektől eltérően) 
a gyártáshoz felhasznált IRS körkötél hosszúságát ( L ) kell megadni.

Ehhez adódik hozzá a szerelvények mérete, melyek együttesen adják a függeszték beakasztási távolságát!

 

Műanyagszálas függesztékeinkrő részleteket itt talál.

Vissza a tetejére

Fontos tudnivalók a műanyagszálas emelőhevederek és függesztékek kezelésével, karbantartásával kapcsolatban 

Alkalmazás hőfokhatárai:  -40°C-tól + 80°C-ig.

Fontos: a műanyagszálas emelőhevedereket és körköteleket csak száraz állapotban szabad fagypont alatti hőmérsékletnek kitenni,
mert a kialakuló jégkristályok maradandóan roncsolják a szövetszerkezetet!

Az első használat előtt az alábbiakat feltétlenül meg kell vizsgálni:

  • a műanyagszálas kötél függeszték megegyezik-e a megrendelttel;
  • a műanyagszálas kötél függeszték gyártói bizonylata rendelkezésre áll-e;
  • a műanyagszálas kötél függesztéken szereplő azonosító és a teherbírásra vonatkozó adatok egyeznek-e a bizonylat adataival. 

Az első használat előtt az alábbiakat feltétlenül el kell végezni:

A műanyagszálas kötél függeszték rendelkezésre álló adatait be kell jegyezni az emelőgépnaplóba vagy a függeszték nyilvántartásba,
illetve ellenőrizni kell, hogy a függeszték adatai ezen dokumentumban szerepelnek-e.

a kezelőt vagy kezelőket megfelelő oktatásban kell részesíteni a műanyagszálas kötél függeszték használatával és karbantartásával kapcsolatban,
és a fenti oktatást bizonyító írásos dokumentumot meg kell őrizni. 

 

Felülvizsgálatok: 

Minden használat előtt meg kell vizsgálni a függesztéket egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotáról:

  • Azonosíthatóság (egyedi jel);
  • időszakos vizsgálat érvényessége;
  • károsodás illetve meghibásodás szempontjából.

Ha a műanyagszálas kötél függesztéken az azonosító és a biztonságos használathoz szükséges más adatok nem találhatók, vagy az adattábla tartalma nem,
vagy nem egyértelműen olvasható, a függesztéket ki kell vonni a használatból!

Ha az időszakos vizsgálat érvényessége lejárt, a függesztéket ki kell vonni a használatból és elkülönítve kell tárolni az újabb vizsgálatig!

 

A műanyagszálas kötél függeszték használatát fel kell függeszteni és ki kell vonni a használatból, ha a következők állapíthatók meg:

Az alsó vagy felső csatlakozó szerelvények deformálódtak;

Bármely szerelvényen repedés, bevágás, hő okozta elszíneződés, elhajlás, deformáció keletkezett;

  • Az elemek bármelyikén kopás tapasztalható;
  • A műanyagszálas kötél bármely varrata megbomlott, elkopott vagy felfeslett;
  • A horog kinyílására utaló jel mutatkozik (a megengedett max. méretnövekedés 10% lehet), vagy a kötözőelem alakváltozása, repedése illetve kopása tapasztalható.  

 

Időszakos felülvizsgálat - teljes vizsgálat (a vizsgálatról naplót kell vezetni!) 

Legfeljebb 12 havonta illetékes, érvényes jogosultsággal rendelkező személynek teljes vizsgálatot kell tartania. Amennyiben a használat során tartósan a névleges terheléssel vannak igénybe véve, akkor legalább félévente kell a vizsgálatot elvégezni!

Legalább minden harmadik felülvizsgálat során statikus terheléspróbának kell alávetni, a névleges terhelés 1,25 -szörösével.

A vizsgálatról naplót kell vezetni. 

 

Javítás, karbantartás 

A meghibásodott, vagy a használatból műszaki, vagy más, biztonságos használatot befolyásoló okból kivont műanyagszálas kötél függesztékek vizsgálatával és javításával
kapcsolatban a gyártót vagy érvényes jogosultsággal rendelkező szakértőt ajánlott megkeresni, az üzemeltető ne kísérletezzen ezzel!

A karbantartás során rendszeresen meg kell tisztítani a függesztéket az esetlegesen rátapadt szennyeződésektől olyan módszerrel, amely a függeszték anyagát nem károsítja.
TILOS savas vagy hevítéses módszereket alkalmazni, illetve más olyan módszert amely az esetleges felületi hibákat elfedheti, vagy a függesztéket károsíthatja. 

 

Kötözési módok 

A műanyagszálas függesztéket az emelőberendezés horgára vagy közvetlenül lehet ráakasztani vagy megfelelő méretű és teherbírású közbenső szerelvények segítségével. A teherhez csatlakozás is hasonló módon történhet. Horgos csatlakoztatás esetén a beakasztási pont úgy helyezkedjen el, hogy a horogöbölben legyen, ne a horog csúcsán. Ügyelni kell arra, hogy a teher csatlakozó elem minden irányban szabadon mozoghasson a hajlító terhelés elkerülése érdekében.

Közvetlen (direkt) kötözés: a függesztékág(ak) közvetlenül 1-1 emelési ponthoz kapcsolódnak.

Hurkolt kötözés („alácsapó”) kötözés: a műanyagszálas függeszték nem a teher kialakított függesztési pontjához csatlakozik, hanem át van alatta fűzve. A kötélvégek vagy a kötélvég szerelvény(ek) közvetlenül az emelőberendezés horgához vagy az azon elhelyezkedő szerelvényhez kapcsolódnak.

Szorító kötözés: a függesztékággal vagy ágakkal az emelendő a terhet körbeveszik úgy, hogy kötél vissza van hurkolva az emelőágra vagy a kötélvég szerelvény van visszaakasztva rá. A terhelhetőség ebben az esetben a névleges terhelhetőséghez képest 20%-kal csökken. Ennél a kötözési módnál különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a teher éles vagy annak tekinthető sarkai a károsíthatják a műanyagszálas függesztéket, ezért mindig gondoskodni kell a megfelelő élvédelemről. Többágú felkötés esetén is kerülni kell a függesztékágak becsavarodását, a teher emelés közbeni elbillenését és elfordulását, illetve ügyelni kell a kötözés irányára is.

Kombinált és egyedi kötözések: pl. előzőek kombinációja.

 

Terhelési szimmetriák 

Többágú függesztés esetén akkor beszélhetünk a terhelési szimmetriáról, ha a függesztékágak terhelése azonos mértékű. A függesztékek táblázati névleges terhelhetősége szimmetrikus vagy közel szimmetrikus terhelést figyelembe véve vannak meghatározva. Szimmetrikusnak értelmezünk egy terhelést többágú felkötés esetén, ha az alábbi feltételek együttesen biztosítottak:

  • a függesztékágak függőlegessel áganként azonos szöget zárnak be, ez a bezárt szöge nagyobb mint 15º illetve a függőlegessel bezárt szögek közötti eltérés 15º-on belül van;
  • az emelendő teher nagysága a névleges függeszték terhelhetőségének 80%-ánál kisebb;
  • a függesztékágak vetületei a vízszintes síkban szimmetrikusan helyezkednek el vagy a vízszintes szögek közötti eltérés 15º-on belül van (3 és 4 ágú függesztés esetében).

A terhelés aszimmetrikusnak nevezhető, ha a felsorolt feltételek nem biztosítottak. A terhelési aszimmetriából adódó eltérő függesztékág terhelések illetve a teherre átadódó terhelések nagyságát célszerűen illetékes és / vagy szakértő személlyel kell meghatároztatni. 

Aszimmetrikus terhelés esetén lehetőség van arra is, hogy a többágú függesztéket legfeljebb terhelhetőségének 50%-át figyelembe véve alkalmazzák, azonban ez nem jelenti azt, hogy ezzel a biztonságos felkötés és emelés más feltételeit ne kelljen batartani és teljesíteni! 

 

Más biztonsági szempontok

(A biztonságos emelés feltételrendszerét az Emelőgép Biztonsági Szabályzat meghatározza, az alábbi felsorolás nem teljeskörű.)

Az emelt teher éles pereménél közbetétet, élvédőt, vagy más hasonló funkciójú eszközt kell alkalmazni.

A teherfelvevő eszközt csak az emelendő tárgy megfelelő teherbírású részeire szabad csatlakoztatni.

Egy horogba csak annyi kötélhurkot, gyyűjtőkarikát, emelőszemet, stb. szabad beakasztani, hogy azok a horog öblébe jól beleférjenek és a horog tengelyvonalától mért 45-45 fokon belül helyezkedjenek el.

A kezeket és más testrészeket távol kell tartani a függesztéktől azért, hogy elkerülhető legyen a laza függeszték megfeszüléséből előadódható sérülés. Ha emelésre kész, a terhet a laza kötél megfeszüléséig kell emelni. Kissé megemelve a terhet, ellenőrizni kell, hogy biztonságosan helyezkedik-e el és felveszi-e a kívánt pozíciót. Ez különösen fontos a hurkolt vagy más laza kötözések esetén, ahol a súrlódás tartja meg a terhet.

A terhet emelés és lehelyezés közben kézzel megfogni és vezetni, ha indokolt, csak az alább felsoroltak betartásával szabad:

- A tehertől nyújtott kartávolságnyira úgy kell elhelyezkedni, hogy a mozgást semmi ne akadályozza;

- A terhet olyan pontján kell megfogni, hogy a kéz ne sérülhessen meg;

- A terhet vállmagasságig szabad vezetni;

- Indokolt esetben külön vezetőkötelet kell használni a nem kívánt teherelmozdulások kiküszöbölésére.

A függesztéken ideiglenes kötés vagy a függesztőág rövidítése nem megengedett.

A műanyagszálas emelőhevederek alkalmazásakor a hevedernek teljes szélességében fel kell feküdnie az emelendő teher felületén. Ha ez nem biztosítható, más eszközt kell alkalmazni az adott feladathoz!

Rúdszerű, hosszú elemeket emelőgerenda közbeiktatásával kell emelni.

A daruhorog szélességi méretét is figyelembe kell venni a füllel rendelkező hevederek esetében. A kötélfül ágai által bezárt szög a 20o-ot nem haladhatja meg.

A heveder hajlékony fülének hossza ne legyen kisebb, mint a horog legnagyobb vastagságának 3,5-szerese.

Szorítókötözés hevederek esetében csak erősített fülek vagy a hevederhez tartozó acél szerelvény vagy kötözőelem felhasználásával alkalmazható.

A függesztékek hosszát, az emelési pontokat úgy kell megválasztani, hogy a függesztékágak egymással bezárt szöge a 120o-ot ne haladja meg. 

 

Többágú függeszték használata nem minden ágon 

Elfordulhat olyan emelés, ahol a többágú függesztéknek nem használják minden ágát, ekkor a használaton kívüli ágakat a végszembe vissza kell akasztani
és az alábbi táblázat szerinti tényezővel kell a terhelhetőséget meghatározni:

  2 ágú 3 vagy 4 ágú
A működő függesztékágak száma 1 2 1
A terhelhetőséget csökkentő (szorzó) tényező 0,5 0,66 0,33

 

A műanyagszálas kötél függesztékek tárolása 

Nem szabad a földön tárolni, lehetőleg az erre a célra kialakított száraz helyen, közvetlen napsugárzástól védve kell tartani.

Gondoskodni kell arról, hogy a tárolás közben ne érje semmiféle rongálódás és károsodás (vegyi, hő, mechanikai).

Ha a függeszték a daruhorgon marad, biztosítani kell hogy ne lengjen szabadon illetve a többágúak ne akadjanak össze, a függesztéket olyan magasságban és helyen kell tartani, hogy ne legyen veszélyforrás vagy kockázati tényező.

Nedves, elázott műanyagszálas függesztéket függesztve, sugárzó hőtől és nyílt lángtól távol meg kell szárítani. A nedvesen tárolt függeszték károsodhat, különösen fagypont alatti hőmérsékleten, ezért el kell kerülni az ilyen helyzeteket.

Vissza a tetejére

A biztonságos munkavégzés érdekében törvény írja elő az emelőeszközök időszakos felülvizsgálatát. 

Az emelőgép üzemeltetője köteles gondoskodni a teherfüggesztő eszközök biztonságos állapotának megőrzéséről, annak időszakos felülvizsgálatáról, 
a szükséges karbantartás rendszeres és szakszerű elvégzéséről. 
Az emelőgépek időszakos felülvizsgálatára emelőgép-szakértő jogosult.


Teherlánc- és sodronykötél-függesztékek időszakos felülvizsgálata: 

Legfeljebb 6 havonta illetékes, érvényes jogosultsággal rendelkező személynek teljes vizsgálatot kell tartania. 
Amennyiben a használat során tartósan a névleges terheléssel vannak igénybe véve, akkor legalább negyedévente kell a vizsgálatot elvégezni!

Legalább minden harmadik felülvizsgálat során statikus terheléspróbának kell alávetni, a névleges terhelés 1,25 -szörösével.

A vizsgálatról jegyzőkönyvet kell felvenni!

 

Műanyagszálas emelőhevederek és függesztékek időszakos felülvizsgálata: 

Legfeljebb 12 havonta illetékes, érvényes jogosultsággal rendelkező személynek teljes vizsgálatot kell tartania. 
Amennyiben a használat során tartósan a névleges terheléssel vannak igénybe véve, akkor legalább félévente kell a vizsgálatot elvégezni!

Legalább minden harmadik felülvizsgálat során statikus terheléspróbának kell alávetni, a névleges terhelés 1,25 -szörösével.

A vizsgálatról jegyzőkönyvet kell felvenni!

Vissza a tetejére

A teher és a függeszték kapcsolatánál gyakran előfordul, hogy a függeszték olyan helyen érintkezik a teherrel (vagy közvetítő elemmel) amely nem emelőszem jellegű. Lehet pl. alácsapott, hurkolt vagy szorító kötözési mód. Lehet olyan eset is, amikor ugyan van megfelelő teherbírású és méretű emelőszem kialakítva az emelendő terhen, azonban ez úgy helyezkedik el, hogy a függeszték az emelési folyamat közben hozzáér vagy dörzsölődik emelendő tárgy egyes felületekhez. A hajlékony függesztékek élettartamának növelése, a teher sérülésektől való megóvása illetve az emelési folyamat kockázatainak csökkentése érdekében célszerű alkalmazni különféle él- és kopásvédő megoldásokat.

Alapvetően megkülönböztetünk:

  • kopásvédelmi megoldásokat és
  • élvédelmi megoldásokat.

A kopásvédők is elláthatnak kisebb mértékben élvédelmi feladatot is, azonban ezek jellemzően dörzsölő, koptató hatások függesztéket érő kivédésére szolgálnak. A kopásvédő sohasem  tekinthető teljes értékű élvédőnek. Az élvédők lehetnek különálló eszközök, melyeket a teher éles sarkaira kell helyezni a függesztékág alá vagy lehetnek olyanok is melyek a függesztékágra vannak „ráöntve”, felfűzve esetleg csatolva. Egyes esetekben hasonló megoldások alkalmazhatók élvédelemre rakományrögzítési feladatoknál is.

A teher élei és éles sarkai több problémát is felvethetnek. Élvédelem nélkül emelés közben sérülhet a teher, sérülhet a függeszték, akár a teher leejtése is előfordulhat. Ezek sérülési kockázatot jelentenek mind az emelés környezetében tartózkodó személyekre és vagyontárgyakra, mind az emelt teher illetve az emelőgép épségére vonatkozóan.

A hajlékony függesztékek névleges terhelhetősége bizonyos feltételekhez kötött, melyeket vagy a szabványok vagy a gyártói előírások tartalmaznak. Mind az acélsodronyköteles, mind a teherláncos, mind a műanyagszálas függesztékek esetében figyelembe meg kell az emelendő teher esetleges koptató, dörzsölő illetve vágó, hasító hatásait. 

 

A terhen elhelyezhető élvédők lehetnek:

  • standard, rögzítés nélküliek;
  • beépített mágnessel ellátottak.

A függesztéken lévő élvédők lehetnek:

  • „gyárilag” felfűzöttek;
  • utólagosan ráhúzottak;
  • öntött poliurátán réteggel ellátottak.

A kopásvédők a függesztékeken lehetnek:

  • felfűzöttek;
  • rávarrottak;
  • tépőzáras rögzítésűek. 

 

Egyes korlátozások: 

Acélsodronyköteles függesztékek esetében:

Éles sarkon emelés nem megengedett. Alácsapott kötelek esetében a minimális rádiusz a kötélátmérő 2×-ese.

Ahol hajlékony fül csatlakozik a teherhez a függesztési pont ajánlott átmérője a névleges kötélátmérő 5×-öse, de legalább 2×-ese legyen.

 

Műanyagszálas függesztékek esetében:

Az éles sarkon emelés nem megengedett. A teher sarkának rádiusza mindig nagyobb legyen mint emelőeszköz vastagsága.

A nagyobb rádiusz csökkenti a helyi túlterhelés veszélyét.

 

Teherláncos függesztékek esetén:

A névleges láncátmérő és a teher sarkának rádiusza függvényében a terhelhetőséget bizonyos esetekben csökkenteni kell egy redukáló tényezővel,
melynek szokásos  értékei az alábbi táblázatban találhatók: 

 

Terhelhetőség csökkenése a teher peremének rádiusza figyelembevételével

 

"d" = lánc névleges átmérője
100% WLL 70% WLL 50% WLL

 

Az adott feladathoz alkalmazható élvédők és/vagy kopásvédők kiválasztásához az emelési technológia illetve a teher jellemzőinek megfelelő ismerete szükséges. 

Rakományrögzítés esetén alapvető a teher stabil rögzítése és megóvása. A rögzítéshez szükséges nagyságú lekötőerő esetén azonban a teher (vagy rakat) sérülése is előfrdulhat,
melyet a rakományrögzítő is okozhat. Ennek elkerülésére megfelelően kiválasztott élvédőket kell alkalmazni.

Rakományrögzítők esetén alkalmazhatók: 

racsni alá helyezett;

szalagra felfűzött;

teherre helyezett védőeszközök

 

Élvédőinket itt tekinteheti meg.

Vissza a tetejére

A félszemek, v. seklik olyan oldható kötést biztosító szerelvények, melyek több célra is felhasználhatók, pl. emelésre, vontatásra, kötéltoldáshoz, stb. 

A széleskörű felhasználási terület miatt a szerelvénygyártók specifikus sekliket fejlesztettek ki, ezért mindig az alkalmazás követelményeinek
megfelelő seklit kell az előírásoknak megfelelően kiválasztani.

Megkülönböztetünk:

  • minősített, nagyszilárdságú sekliket, melyek általános emeléstechnikai, tartószerkezeti és egyes vontatási célokra használhatók,
  • speciális sekliket, melyek konkrét felhasználási terület követelményeinek megfelelően kerültek kialakításra,
    pl. szélesített kengyelű sekli Grommet ill. műanyagszálas kötelekhez, szádlemez sekli, korrózióálló seklik hajózáshoz vagy belsőépítészeti célokra
  • kereskedelmi sekliket, melyek fent fel nem sorolt, hétköznapi használatra alkalmasak, pl. mezőgazdasági lugas kikötésénél.

 

Az általános emelési célokra használható minősített, nagyszilárdságú seklik alapvető kialakítási követelményeit és használati szabályait
az EN 13889 szabvány határozza meg 0,5÷25 tonna terhelhetőségi tartományban, azonban Európában is gyakran kerülnek alkalmazásra
amerikai szabvány szerint gyártott nagyszilárdságú szerelvények.

Gyártanak a szabványokban leírtakhoz hasonló, azokkal részlegesen megegyező, vagy a szabványos előírások figyelembe vételével kialakított
de továbbfejlesztett nagyszilárdságú sekliket is, pl. 25 t terhelhetőség felett vagy extrém alacsony hőmérsékleti környezetben való alkalmazásra.

A seklik gyártói a szabványokban meghatározott egyes használati feltételek mellett eltérő szabályokat is meghatározhatnak,
pl. a nem tengelyirányú terhelhetőség vonatkozásában.

Azokra a helyekre, ahol a sekli nem vagy csak ritkán kerül kiszerelésre, illetve a legbiztonságosabb csaprögzítési megoldás szükséges,
rendszerint a hatlapú anyás és sasszeges biztosítású szerelvényt célszerű alkalmazni.

 

Nagyszilárdságú félszemek használata függesztékekhez csatlakoztatva:

(európai gyártók ajánlásai szerint):

 

A seklik általános emelési céloktól eltérő használata vagy speciális körülmények közötti alkalmazás esetében készítsen vagy készíttessen emelési tervet,
amelyben figyelembe kell venni az emelőgép, a teher, a függesztékek, a tehermegfogók és a szerelvények jellemzőit is.

 

Félszemek terhelhetőséget csökkentő tényezők:

Terhelhetőség csökkenése a hőmérséklet függvényében

-20 ºC - -40 ºC 50%
-10 ºC - 0 ºC 75%
0 ºC - +100 ºC 100%
+100 ºC - +150 ºC 75%
+150 ºC - +200 ºC 50%

Más tényezők is befolyásolhatják a terhelhetőséget és a használat biztonságát, ezeket a felhasználási terület jellemzőinek ismeretében lehet meghatározni pl. kockázatértékeléssel.

Vissza a tetejére

 

Az emelőszemek fontos komponensei a szerkezeti elemek emelési technológiájának. Helyes kiválasztásuk, megfelelő alkalmazásuk kulcsfontosságú az emelés biztonsága szempontjából.

Az emelés módjától függően az egyes emelőszem-típusok eltérő mértékben vehetők igénybe, ezeket a terhelhetőségeket feltétlenül figyelembe kell venni az emelőszemek kiválasztásakor, az emelés megtervezésekor.
Feltétlenül meg kell győződni arról, hogy az emelőszem megmunkált talpa teljes felületén felfeküdjön az emelendő tárgyon, a felületnek megfelelő simaságúnak, tisztának kell lennie.
A megfelelő rögzítési mélység ill. becsavarási hossz, hegeszthető emelőszemeknél a fogadó szerkezet anyagminősége és megfelelő szilárdsága is minden esetben megvizsgálandó.

A csavarozható emelőszemek terhelhetősége függ a hőmérséklettől, a kötözés módjától, a terhelési iránytól, stb.
A konkrét emelési esetre ezeket a korrekciós tényezőkkel figyelembe kell venni.

Az emelőszemek rögzítési módjuk szerint lehetnek csavarozható vagy hegeszthető kivitelűek.

Anyagcsoport szerint gyártanak 

- standard emelőszemeket (DIN 580, DIN 582), 

 

- nagyszilárdságú emelőszemeket (8-as, 10-es szilárdsági osztályú) 

- illetve korrózióálló (INOX vagy Stainless Steel) emelőszemeket

 

Megkülönböztetünk fix (1), elfordítható (2), billenthető (3), vagy elfordítható és billenthető (4) emelőszemeket.

 

Fontos! Minden egyes alkalmazási esetben a kiválasztott emelőszem valamennyi jellemzőjét, beépítési és használati előírásait figyelembe kell venni. Az emelőszemek egyes használati szabályai részben eltéréseket mutatnak, ezért lényeges a konkrét helyre kiválasztott konkrét emelőszemre vonatkozó előírásokat betartani.

Az eltérő terhelési irányokra  és módokra vonatkozó szabályokat a  használati  információk tartalmazzák.Használat előtt ezeket el kell olvasni és be kell tartani!

A terhelési tényezők az alkalmazott emelőszemek számától és elhelyezkedésétől függően az alábbi kötözési módok szerint módosulnak!

Az emelőszemeket többféle módon lehet használni.
Végezhető emelés 1, 2, vagy 4 emelőszemmel, tengelyirányú vagy arra merőleges terheléssel illetve 2 vagy 4 ágú függeszték csatlakoztatással.
Egyes emelőszemek többféle módon is terhelhetők, a helyes szerelési és használati módokat a használati utasítások tertalmazzák.
Minden esetben meg kell győződni az emelendő tárgy, az emelőszem, a függeszték és az emelőgép megfelelő „illeszkedéséről”, a szabályos és biztonságos munkavégzés feltételeinek meglétéről.
Az emelőszemek használati szabályait mindig be kell tartani, túlterhelés vgy más szabálytalan alkalmazás nem megengedett.

Az emelőszemek gyártói különböző biztonsági tényezők figyelembe vételével tervezik a szerelvényeket.

A figyelembe vett szabályos használati módok esetén a nagyszilárdságú emelőszemek biztonsági tényezője legalább 4:1 de gyártanak emelőszemeket 5:1 és 6:1 biztonsági tényezővel is.

Fontos! Egyes hegeszthető emelőszemek kivitele megegyezhet a rakományrögzítésre használható eszközökkel, azonban azok biztonsági tényezője kisebb, emelésnél az ott megadott terhelési értékek nem alkalmazhatók!

Emelőszemeinket itt tekintheti meg.

Vissza a tetejére

 

Emelőgerendák alkalmazása és kiviteli formái.

 

Emelőgerendák alkalmazására elsősorban olyan emelési feladatoknál lehet szükség, ahol az emelendő teher nagy méretű, óvatos mozgatást igényel,
vagy több megfogási pont szükséges a műveletsor biztonságos elvégzéséhez, illetve a teher sérülésektől való megóvásához. 

A gerendák tervezése az ÉMI TÜV SÜD által tanúsított, ISO 9001 szerinti minőségirányítási rendszerünk keretei között
a vonatkozó jogszabályok és európai szabványok figyelembe vételével történik.

Emelőgerendákra vonatkozó ajánlatkérés/megrendelés során a szükséges teherbíráson és a geometriai méreteken kívül minden esetben meg kell adni az alábbi paramétereket:

-  az emelendő teher jellemzői 

-  tervezett üzemidő, terhelési viszonyok 

-  az emelőgép típusa, teherbírása, csoportba sorolása, horog típusa- és mérete

-  a várható üzemelési helyszínek jellege (beltér/ kültér, raktár, melegüzem, betonüzem, acélszerkezeti gyártó/szerelő hely, vegyi üzem, stb.) 

-  környezeti hőmérséklet, ha a -20 ÷ +50 ºC tartománytól eltérő

-  savas vagy erősen korrozív környezet esetén, annak jellemzői 

-  különösen veszélyes hely esetén, annak specifikációi (pl. hasadó anyagok környezete vagy robbanásveszélyes környezet).

 

FIX emelőgeredák és EMELŐHIMBÁK

 

Azoknak a terheknek az emelésére alkalmas, melyek tömegközéppontja a felfüggesztési pontokhoz képest középen található.

 

 

ÁLLÍTHATÓ emelőgerendák

 

Változó méretű, illetve a kötözési ponthoz képest nem szimmetrikus tömegközpontú terhek emelésére alkalmas eszközök.
A felfüggesztési pontok távolsága szakaszosan állítható.

 

 

H-gerendák

 

Azoknak a terheknek az emelésére alkalmas, melyek tömegközéppontja a felfüggesztési pontokhoz képest középen található és négypontos kötözés szükséges.
Fix és állítható kivitelben gyártjuk.

 

 

BIG BAG zsákemelő gerendák

 

Ömlesztett áruk tárolására szolgáló „BIGBAG” zsákok daruval történő mozgatására alkalmazható eszközök.
Standard teherbírások: 1000; 1500; 2000 kg
Névleges zsákméretek: 750x900 mm; 900x1000 mm
Kiviteli alakja szerint lehet X; H; vagy törtvonalú kialakítású
Az alap kivitel festett, de teljesen rozsdamentes gerendák gyártását is vállaljuk

 

 

TÁVTARTÓ gerendák

 

Nagy kiterjedésű, nagy tömegű terhek emelésére használható eszközök (pl. hajó, konténer, mozdony, stb.).
Egy vagy több távtartót alkalmazva a gerenda fölött kétágú függesztésekkel, melyek a távtartók végeihez rendszerint nagyszilárdságú félszemekkel csatlakoznak.
Vannak fix hosszúságú és állítható függesztési távolságú távtartó gerendák.
A gerendavégek csatlakozásai és kialakítása az adott emelési feladat követelményeinek megfelelően kerülnek megtervezésre.

 

Standard méretválsztékunkról részleteket itt talál.

Vissza a tetejére

 

Működés szerint lehetnek: 1. Permanens;  2. Elektro;  3. Elektro-permanens mágnesek.

Működtetés szerint lehetnek: 1. Kézi;  2. Pneumatikus; 3. Akkumulátoros;  4. Elektromos mágnesek.

 

Tényezők hatása az emelőmágnessel történő emelésekor

A mágnes pólusok az emelőmágnes alsó részén találhatóak, amik az aktiváláskor váltják ki a mágneses erőhatást a teher felvételéhez.
Az elérhető maximális erő és ezzel az emelési lehetőségek különböző tényezőktől függenek.
Mindig ügyelni kell rá és ellenőrizni minden egyes használat előtt, hogy az emelés paraméterei a tervezett adatoknak megfelelnek és a teher mozgatása biztonságos.

 

Az érintkező felület

Az érintkező felületnek a mágnes és az emelendő teher között minden esetben tisztának és szennyeződésmentesnek, valamint felületi egyenetlenségektől mentesnek kell lennie.
A távolság (légrés) a mágnes és az emelendő teher közt csökkenti az emelési kapacitást vagy a kapcsolat megszűnését is eredményezheti.
Rozsda, festék, szennyeződés, papír, durván megmunkált felület légrést eredményez. 

Az anyagvastagság

Az emelőmágnes mágneses képességéhez szükséges egy minimális anyagvastagság. Amennyiben ez a minimális anyagvastagság nem áll rendelkezésre, az emelőerő csökken.
Alapesetben: a névleges emelési kapacitáshoz meghatározott vastagságú anyag szükséges.
Mindig ellenőrizni kell az adatokat az emelőmágnes típusának megfelelően

 

A munkadarab méretei / stabilitás

A szélességéhez képest nagy hosszúságú munkadaraboknál lehajlással is kell számolni a munkadarab és az emelőmágnes felülete közt (elsősorban kis anyagvastagság esetében)
így légrés keletkezhet. Ez az emelőerőt csökkenti az emelőmágnesnél.
Éppúgy, mint rázkódó és nem stabil munkadaraboknál a fellépő dinamikus erőhatások csökkenthetik az érintkező felületeknél a mágneses hatást. 


Az emelendő teher anyagösszetétele

Az alacsony széntartalmú acélok jó mágneses vezetők, például a S235/S355/St-37.
A névleges teljesítmény az emelőmágnesek esetében ezekre az acélokra vonatkozik.
A nagy széntartalmú vagy más anyagokkal ötvözött acélnak más lehet a mágneses tulajdonsága, így az emelő mágneses kapacitása csökkenhet.
Az edzés és más hasonló eljárások az acél szerkezeti változásait okozzák, melynek hatására szintén csökkenhet az emelési kapacitás.

 

Az emelendő teher hőmérséklete

Minél magasabb a hőmérséklet, annál gyorsabban mozognak az elemi részecskék az acélban, amely csökkenti a mágneses permeabilitást.
Az elfogadott anyaghőmérséklet maximálisan 80°C.

Részletek itt: Permanens emelőmágnesek

Vissza a tetejére

Pascal törvénye: zárt térben lévő folyadékban a külső erő okozta nyomás minden irányban gyengítetlenül terjed tovább (1-2).

Pascal törvénye alapján az olajáram mindig a legkisebb ellenállást választja a hidraulikus rendszerben.

Ez azt is jelenti, hogy több hidraulikus henger használata esetén minden henger dugattyúja a „saját” sebességével mozdul el. 
Ha a hengerek azonos méretűek és kapacitásúak, akkor először a legkevésbé terhelt kezd el mozogni majd utoljára a leginkább terhelt (3. ábra).

Egy-egy szelepblokkot hozzáadva az emelő rendszerhez az olaj áramlása úgy szabályozható, hogy az összes henger egyenletesen emeljen és a terhelést vízszintesen emelje fel (4. ábra).

 

Ajánlott hengerkapacitás

A Holmatro olyan rendszert javasol, amely megfelelő kapacitás (v. terhelhetőség) tartalékkal bír az alábbi bizonytalanságok miatt:

  • az emelendő vagy mozgatandó teher tömegének pontos meghatározása nem mindig biztosított,
  • több henger alkalmazása esetén a terhelés eloszlása a hengerek között nem biztos hogy szimmetrikus,
  • a teher mozgatása mindig kockázati tényező, abból származóan balesetveszély vagy anyagi kár keletkezhet.

Szimmetrikus terhelés esetén az ajánlott henger teljes kapacitás = 1,5 x terhelés (5)

Aszimmetrikus terhelés esetén az ajánlott henger teljes kapacitás = 2 x terhelés (6)

 

 

 

 

 

 

 

 

A munkahenger által kifejthető erő

A henger által kifejthető erő („kapacitás”) a hidraulikus nyomás és a dugattyú tényleges effektív felületének szorzatával határozható meg.

F = p × ahol
F az erő nagysága (N),
A a nyomott felület nagysága (a dugattyú hatásos nyomás területe) (cm²),
p pedig a nyomás értéke (N/cm²).

Ez a képlet felhasználható az erő, a nyomás vagy a felület meghatározására, ha a három változó közül kettő ismert.

A nyomás egy adott felületre kifejtett erő eredménye és az alábbi képlettel számolható: p = F / A

A felület pedig az alábbi képlettel számolható: A = F / p

Fontos, hogy egyoldali dugattyúrúd kivezetéses kettős működésű hengerek esetén a mozgási irányt is figyelembe kell venni az eltérő dugattyúfelületek miatt (A1 ill. A2).

A szivattyú minimális tényleges tartálytérfogata

A szivattyú minimális tényleges tartálytérfogata = [1. henger olajmennyisége + 2. henger + n. henger…] × 1,2 ahol 1,2 a biztonsági tartalék

 

A henger olajmennyisége:

A henger teljes löketének eléréséhez szükséges térfogat cm3-ben. Az olajmennyiség specifikációkat lásd a „Hidraulikus hengerek” szakaszban.
Megjegyzés: kettős működésű hengerek esetén csökkenteni kell a dugattyú feletti térfogatot a dugattyú alatt lévő térfogattal.

 

Szükséges műveleti sebesség

működési sebesség = hengerek olajmennyisége (1 + 2 + n) / szivattyú folyadékszállítás

 

Műveleti sebesség:

- kézi / lábhajtású szivattyúk: a henger teljes feltöltéséhez szükséges szivattyú löketek száma.
- motoros hajtású szivattyúk: a henger teljes feltöltéséhez szükséges percek száma.

 

Hengerek olajmennyisége:

- kézi és lábhajtású szivattyúk: a henger teljes löketéhez szükséges térfogat cm3-ben.
- motoros hajtású szivattyúk: a henger teljes löketéhez szükséges mennyiség literben. Lásd a termékoldalak táblázatát.
Megjegyzés: Két szám megadása esetén vegye figyelembe a dugattyú alatti ill. feletti részére vonatkozó értéket.

 

Szivattyú szállítási teljesítménye:

- kézi és lábhajtású szivattyúk: a szivattyú szállítási teljesítménye cm³ / löket-ben meghatározott.
- motoros hajtású szivattyúk: a szivattyú teljesítménye liter / perc-ben meghatározott.
A szivattyú szállítási teljesítményét lásd a „Hidraulikus szivattyúk” szakasz táblázataiban.

 

Mértékegységek átváltási táblázata

 

1 bar = 1,019716 kg/cm²   1 kg/cm² = 0,980665 bar
1 bar = 14,503774 psi 1 psi = 0,068948 bar
1 bar = 100 kPa 1 kPa = 0,01 bar
1 bar = 0,1 MPa 1 MPa = 10 bar
1 bar = 0,1 N/mm² 1 N/mm² = 10 bar
1 bar = 10 N/cm² 1 N/cm² = 0,1 bar
   
1 tonna = 9,80665 kN   1 kN = 0,101972 tonna
1 tonna = 9806,65 N 1 N = 0,000101972 tonna
1 tonna = 1000 kg 1 kg = 0,001 tonna
 
1 cm2 = 0,155 in²   1 in² = 6,4516 cm2
1 cm3 = 0,061024 in³ 1 in³ = 16,387064 cm3
1 cm3 = 0,001 I 1 I = 1000 cm3
1 kgf = 9,80665 N 1 N = 0,101972 kgf
1 kg = 2,204623 lb 1 lb = 0,453592 kg


 

3 lépés a hidraulikus munkahenger és a működtető rendszer komponenseinek kiválasztásához

 
 
1. lépés: Válassza ki, hogy hány darab munkahengerre van szüksége a feladathoz (egy vagy több).
 
Szempontok:
1.1. Mekkora az emelendő teher tömege?
1.2. Mekkora az ajánlott henger terhelhetőség?
1.3. Hány hengerrel kell / lehet emelni a terhet?
1.4. Milyen kapacitás szükséges az egyes hengerekhez?
1.5. Mekkora a henger(ek) löketének hossza?
1.6. Mekkora a henger (ek) szükséges zárt magassága (befoglaló méretei)?
1.7. Hogyan kell visszatéríteni a dugattyút: gravitációsan, rugó segítségével vagy hidraulikus úton?
1.8. Egy vagy több lépésben kell végrehajtani az emelést?
 
 
2. lépés: Válassza ki a megfelelő szivattyút.

Szempontok:
2.1. Válasszon a kézi vagy lábműködtetésű, a pneumatikus, elektromos, benzin- vagy dízelüzemű szivattyúk közül
2.2. Kézi / lábszivattyúk esetén: kettős működésű henger (hidraulikus visszatérítés) esetén szereljen fel kézi
működésű szelepet a kézi szivattyúra (csak PA * 8 modellek esetén lehetséges)
2.3. Vari szivattyúk: attól függően, hogy egy- vagy kettős működésű hengert használ, válasszon ki egyszeres - vagy
kettős működésű szelepet a Vari szivattyúra
2.4. Milyen minimális tartálytérfogatra van szükség a szivattyúhoz?
2.5. Válassza ki a kívánt üzemi sebességnek megfelelő szivattyúteljesítményt!
 
 
 
3. lépés: Válassza ki a szükséges tartozékokat.

Szempontok:
3.1. Határozza meg a szükséges tömlők számát és a szükséges tömlő hosszúságokat. Mindig vegye figyelembe a
henger(ek) és a működtető egység (szivattyú és / vagy szeleptömb) között szükséges biztonságos távolságot
3.2. Ha a rendszer egy szivattyú által táplált több munkahengert is tartalmaz javasoljuk, hogy tervezzen be egy
FlowPanel-t a hengerek és a szivattyú közé. Ezzel jól kontrollálható az egyes munkahengerek olajárama.
3.3. Válassza ki a szükséges csatlakozókat, nyomásmérőket, szelepeket és szerelési anyagokat
 

A Holmatro termékskála több mint 200 különböző típusú hidraulikus munkahengerből áll, háromféle visszatérési móddal.
Minden típusnak megvan a saját modellneve.

 

 

Mi a hidraulikus henger?

A hidraulikus henger (más néven, „szlengben”: emelő, palackos emelő, prés, kis prés, kis palack, szivattyú vagy kis szivattyú) olyan végrehajtó elem, amelyet a berendezésekben vagy szerszámokban lineáris irányú erő kifejtésére használnak hidraulikus folyadék (olaj) felhasználásával.

A 700 bar (vagy 10 400 Psi) névleges üzemi nyomású hidraulikus hengerek, emelők vagy palackos emelők használhatók nehéz tárgyak mozgatására is.
Ezeket meg lehet emelni, leengedni, tolni és/vagy húzni.
A Holmatro hidraulikus hengerei nagynyomású hidraulika alapján működnek.
Ez azt jelenti, hogy a hengerek 720 bar üzemi nyomást képesek kezelni.
A hidraulikus szivattyú a hidraulika olajat a hengerbe kényszeríti.
A nyomás a hengerben növekszik és a henger dugattyúja ezáltal elmozdul.

 

Milyen dugattyú visszatérítési típusok vannak?

Visszatérési módszerek, amelyekkel a dugattyút vissza lehet juttatni alaphelyzetébe a hengerbe a kitolás után:
 

  • gravitációs visszatérítés; a dugattyú visszatérítése terhelés vagy más külső erő révén (1)
  • rugós visszatérítés; a dugattyú visszatérítése a hengerbe integrált rugó segítségével (2)
  • hidraulikus visszatérítés; a dugattyú visszatérítése hidraulikus nyomással (3)

Azok a hengerek, amelyekben a dugattyú hidraulikusan kinyúlik és visszatér, kettős működésű hengerek.

 

 

Hidraulikus hengerek felépítése

  1. űlék
  2. dugattyúrúd
  3. zárógyűrű
  4. menetvédő
  5  vezetőszalag
  6. hengerház
  7. hordozó fogantyú
  8. tömítés
  9. megvezető gyűrű
10. visszatérítő rúgó
11. csatlakozó

Az ábrán egy univerzális, rugó visszatérítéses henger szerepel.

 

 

Konstrukciók és modellek

 

Univerzális munkahengerek - HGC

 

Az univerzális hengerek sorozata a piacon az egyik legszélesebb választékot biztosítja a rugós visszatérítésű hidraulikus hengerek között és sok területen alkalmazható,
5-100 tonna teherbírással, 25-450 mm 
közötti lökethosszal. A hengerek alsó részén lévő menetes furatok illetve a galléron lévő külső menet többféle rögzítési lehetőséget biztosít.
5-50 
tonnáig minden modellnél belsőmenetes a dugattyúrúd vége.

 

 

Alumínium munkahengerek - HAC

 

Az alumínium hengerek két előnyös tulajdonságot is ötvöznek; több mint 50%-kal könnyebbek, de ugyanolyan robusztusak mint az acél hengerek. 
20–150 tonna teherbírással és 50–300 mm közötti lökethosszal az alumínium munkahengerek kitűnően alkalmasak olyan emelési tevékenységekhez,
amelyek során a hengert gyakran át kell helyezni. A 
mozgatás során a kisebb tömeg nagyon előnyös.
A HOLMATRO 
alumínium hengerei rugós visszatérítéssel vagy hidraulikus visszatérítéssel is kaphatók.

 

 

Alacsony beépítésű munkahengerek - HFC

 

Ezek az egyszeres működésű rugós visszatérítésű lapos hidraulikus munkahengerek alacsony építési magassággal és 5-150 tonna emelési kapacitással kaphatóak.
A hengereket különösen korlátozott méretű helyeken történő alkalmazásra fejlesztették ki, például nehéz motorok, gépek és nyomástartó berendezések mozgatására, telepítésére.

 

 

Rövid löketű munkahengerek - HSC

 

Rugós visszatérítésű egyszeres működésű hidraulikus munkahengerek rövid lökettel, alacsony beépítési magassággal.
A hengerek teherbírása 
10 és 100 tonna közötti és leginkább kis lökethosszúságot igénylő általános emelési tevékenységekre alkalmasak.

 

 

Teleszkópos munkhengerek – HJ vagy HFJ

 

A teleszkópos hengerek nagyon alacsony szerkezeti magassággal, két különböző terhelési kapacitással és lökethosszal működnek egy hengerben.
Ezek a gravitációs visszatérítésű hidraulikus hengerek nagyon jól alkalmazhatók különböző beállítási tevékenységeknél.

 

 

Nagy terhelhetőségű munkahengerek - HJ

 

Nagy terhelhetőségű hengerek 50–500 tonna teherbírással, és 50–300 mm közötti lökettel rendelkeznek.
Gravitációs vagy hidraulikus visszatérítéses kivitelben állnak rendelkezésre.

 

 

Rögzítő anyás munkahengerek - HJ vagy HLC

 

A rögzítő anyás hengerek mechanikus teher rögzítést tesznek lehetővé, 10 - 250 tonna teherbírással és 50, 150 vagy 300 mm lökethosszal készülnek.
A speciális dugattyúkialakítás miatt a rögzítő anyás hengerek alig magasabbak, mint a gravitációs visszatérítéses hengerek.
A hengerek mindkét sorozata kitűnően alkalmas tartós terhelésre.

 

Üreges dugattyús munkahengerek - HHJ

 

Az üreges dugattyúval rendelkező hengerek nehéz terhek hidraulikus tolására és húzására egyaránt alkalmasak.
A Holmatro üreges dugattyús hengereinek kapacitása 5–110 tonna, lökete 25–150 mm. Ezeket a hengereket különösen húzórudakkal történő összeépítésre fejlesztették ki,
rugóvisszatérítés, hidraulikus visszatérítéses vagy gravitációs visszatérítéses típusban is kaphatók.

 

Húzó munkahengerek - HPJ

 

Húzó hengerek 11 és 100 t közötti húzókapacitással és 150 mm lökettel. Elsősorban arra fejlesztették ki hogy nehéz tárgyakat húzzanak egymás felé.
A Holmatro húzóhengerei rugós visszatérítéssel vagy hidraulikus visszatérítéssel kaphatók.

Részletek itt: Holmatro ipari hidraulika 

Vissza a tetejére

2021 Texem - Minden jog fenntartva - A Texem Kft. minden szerzői jogot fenntart a tulajdonában álló minden szövegre, grafikus rajzra, valamint szoftverre vonatkozóan.